Archives for Magyar Egyházi hírek - Page 552
Boldog Gizella királyné
Szent István király hitvesére, első koronás királynénkra, Szent Imre herceg édesanyjára emlékezünk liturgikus emléknapján, május 7-én.
Aki „szentté tette Rómát” – Szent Rosa Venerini
Szent Rosa Venerini életútját idézzük fel liturgikus emléknapján, május 7-én. Rosa úttörő munkát végzett az oktatás terén; 1685-ben megalapította az első leányiskolát a mai Olaszország területén.
Szent V. Piusz pápa
Április 30-án emlékezik az Egyház Szent V. Piuszra. Ugyan csak hat évig, 1566-tól 1572-ig ült a péteri székben, mégis jelentős volt pápasága, hiszen ő ültette át a gyakorlatba a katolikus…
Az isteni irgalmasság vasárnapja – „Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége”
Idén április 27-én ünnepeljük az isteni irgalmasság vasárnapját, ebből az alkalomból idézzük fel az ünnep történetét.
Szent Péter apostol székfoglalása
Február 22-én Szent Péter apostol székfoglalását ünnepli Egyházunk. A 354-ben készült Depositio Martyrum, az egyik legrégibb egyházi naptár mint Péter tanító székének ünnepét jelzi e napot, az apostolra alapított Egyház…
Damiani Szent Péter bíboros, remete és egyháztanító
Damiani (Damjáni) Szent Péter bíborosra és egyháztanítóra emlékezünk liturgikus emléknapján, február 21-én. Életében sajátos módon egyesült a monasztikus, remete életforma és az egyháztörténet nagy eseményeiben való tevékeny részvétel.
Boldog Maria Restituta Kafka nővér
1943. március 30-án, nagykedden végezték ki Maria Restituta Kafka ferences nővért az Ausztriát elfoglaló nácik. Mivel égi születésnapja a nagyböjtre esik, emléknapját október 29-re tették.
Szent Mór püspök
A 11. századi pécsi püspökről nem írtak legendát, vagy ha igen, az nem maradt ránk. Az egyéb irodalmi emlékekben szétszórva található adatokból mégis kirajzolódik előttünk alakja. Szent Mór életútját idézzük…
Alcantarai Szent Péter szerzetes
Október 19-én emlékezik az Egyház Alcantarai Szent Péterre. Miközben Európában a reformáció hatására sok szerzetes elhagyta a kolostorokat, Spanyolországban egy ellenkező irányú reform valósult meg. Loyolai Szent Ignác rendalapítással, Avilai…
Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael főangyalok
A Szentírásból név szerint ismert három főangyalt ünnepeljük szeptember 29-én. Egyikük neve Mihály (Mikaél), vagyis: „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábriel (Gábriél): „Isten embere”, „az Isten erősnek bizonyult”;…
