Archives for Magyar Kurír - Page 1467
Csökkent az egyházi értékek elleni bűncselekmények száma Magyarországon
Öt évvel ezelőtt még közel kétszáz esetben követtek el egyházi fenntartású ingatlan, intézmény, javak sérelmére bűncselekményt, tavaly már harmadával kevesebbet – írta július 14-i, keddi számában a Magyar Hírlap.
Útravaló – 2020. július 16.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Mai evangélium – 2020. július 16.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 11,28–30
(Ön)gondoskodás – Gájer László videoblogja
Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára kéthetente jelentkező videobloggal hozza közel mindannyiunkhoz a Szentírás tanítását. Legújabb vlogjában Laci atya az önmagunkról való gondoskodásról beszél.
A New York-i érsekség a járvány miatti gazdasági válságra hivatkozva bezár húsz katolikus iskolát
A New York-i Főegyházmegye a jelenlegi vírusjárvány miatt kialakult pénzügyi válságra hivatkozva döntött iskoláinak bezárása és összevonása mellett – jelentette be a Képzési Intézmények Egyházmegyei Főfelügyelőségének Hivatala a napokban kiadott…
Megjelent az Új Ember 2020. július 19-i száma
Az Új Ember ez évi huszonkilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Leendő gyógyszerészek és fogorvosok adtak hálát Istennek Pécsen
Hálaadó szentmisén vettek részt a Pécsi Tudományegyetem friss diplomás gyógyszerészei és fogorvosai, együtt ünnepelve tanulmányaik sikeres lezárását. A végzős diákok által szervezett Te Deumot a pécsi Jézus Szíve-templomban tartották július…
Letették a debrecen-tócóskerti Szentháromság-templom alapkövét
A Szentháromság tiszteletére épül az új görögkatolikus templom Debrecenben, a Tócóskertben. Az épület alapkövét július 11-én a vecsernyét követően tették le.
„Ne hagyjatok magunkra!” – A libanoni Caritas segítséget kér az egyre súlyosbodó válsághelyzetben
Libanont egyre nagyobb mértékben sújtja a gazdasági válság, a lakosság elszegényedése fokozódik, a libanoni líra vásárlóértéke kevesebb mint a felére csökkent. Michel Abboud, a libanoni Caritas vezetője felhívást intézett a…
Ünnepelj másként – Jelentkezz te is önkéntesnek az augusztus 20-i bazilika előtti szentmisére!
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus csapata örömmel vár az idei augusztus 20-i, a Szent István-bazilika előtt tartandó ünnepi szentmisére 17 év feletti önkénteseket. A jelentkezési határidő: július 20. 12 óra.
