Archives for Magyar Kurír - Page 1484
Az egész keresztény kultúrát fenyegető veszély Kirill pátriárka szerint a Hagia Sophia átalakítása
Kirill moszkvai pátriárka is óva int a keresztények számára is szent helyet jelentő, jelenleg múzeumként funkcionáló isztambuli Hagia Sophia újbóli mecsetté alakításától. Az Orthodox Times angol nyelvű honlapon július 6-án…
Folytatódott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató környezetvédelmi programsorozata
Gereblyéket, ásókat, talicskákat mozgató szorgos kezek vették birtokba június 27–28-án a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által csak ÁGOTA® Falvának nevezett Tass-Alsószenttamás héthektáros területét. Mintegy négyszáz, lakásotthonban, illetve nevelőszülőknél nevelkedő gyermek…
Két szentről neveztek el túraútvonalat az Appenninekben
Szent II. János Pál, valamint a Fájdalmas Szűzről nevezett Szent Gábor (Gabriele dell’Addolorata) nevét viseli ezentúl egy új túraútvonal a közép-olaszországi Gran Sasso – Monti della Laga Nemzeti Parkban, Abruzzo…
Püspöki áldás az öttevényi templomon
Másfél év után ismét szentmisén vehettek részt a hívek az öttevényi katolikus templomban. A belső felújítások végeztével az épületet ünnepi szentmise keretében, Keresztelő Szent János születésének ünnepéről is megemlékezve Veres…
Online egyházmegyei pasztorációs napot tartottak Temesváron
Pál József Csaba megyéspüspök januári körlevelében tájékoztatott arról, hogy június 20-ra meghívja Temesvárra a graz-seckaui egyházmegyében élő Georg Plank teológust, a Pastoralinnovation (pasztorális megújulás) nevű kezdeményezés elindítóját. A járvány miatt…
Várják a jelentkezőket a debreceni görögkatolikus roma szakkollégiumba
A debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet a 2020/21-es tanévre a debreceni felsőoktatási intézmények bármely szakán tanuló roma vagy hátrányos helyzetű hallgatók részére. A következő tanévben is tíz…
Útravaló – 2020. július 7.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Mai evangélium – 2020. július 7.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 9,32–38
Ennio Morricone: Remélem, imáim meghallgatásra találnak
Július 6-án, 91 éves korában elhunyt a Ferenc pápa által is nagyra becsült, Oscar-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone. Rá emlékezve korábbi interjúját közöljük újra, amelyben hitéről, a zene földöntúli erejéről…
Több mint fagyi – Cukrászda Budakalászon, ahol a falról Don Bosco figyel
A Gerbeaud legendás cukrászaitól tanult mesterségbeli tudással, jó alapanyagokkal készült finomságok várják július 4. óta Budakalász központjában, a Valdocco cukrászdában a vendégeket. A megáldáson kóstolhattuk meg fagylaltjukat.
