Archives for Magyar Kurír - Page 1515
A csend akkor tér vissza, amikor újra ránk nehezedik az ő igája – Jézus Szíve-búcsú Szatmárnémetiben
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúünnepét, a Jézus Szíve-búcsút sokak örömére idén is a hagyományoknak megfelelően tarthatták. Június 21-én, vasárnap délelőtt Schönberger Jenő püspök mutatott be ünnepi szentmisét a szatmárnémeti…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is enyhítenek a korlátozásokon
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök rendelkezéseit június 21-én, vasárnap hirdették ki a templomokban.
Ferenc pápa: Az Atya vigyáz ránk, mert nagyon értékesek vagyunk a szemében!
Június 21-én Ferenc pápa ismét a megszokott módon, az Apostoli Palota ablakából imádkozta el a déli Angelust a téren egybegyűlt hívőkkel. Miután az evangéliumhirdetőkre leselkedő veszélyekről elmélkedett, felhívta a figyelmet…
Snell György püspök pappá szentelte Garaczi Gergely diakónust – KÉPRIPORT
Snell György püspök, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa június 20-án, szombaton a pestszenterzsébeti főplébániatemplomban ünnepi szentmise keretében pappá szentelte Garaczi Gergely diakónust.
Újranyitnak az ír templomok június 29-én
Eamon Martin armaghi érsek, Írország prímása június 17-én kiadott nyilatkozatában örömmel fogadta, hogy az északír vezetés június 29-től lehetővé teszi a templomok újranyitását a nyilvános istentiszteletek számára.
Vigyázó örömmel
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnökségének közleménye: Vigyázz magadra, és Isten is vigyáz rád!
Álljunk meg egy (könyvtári) látnivalóra! – Állóóra a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban
Mivel a járványhelyzetben nincs lehetőség könyvtáraink személyes felkeresésére, a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár érdekességeiből és látnivalóiból válogatnak az intézmény munkatársai.
Ferenc pápa lélegeztetőgépeket adományozott Ecuadornak a járvány megfékezésére
A koronavírus-járvány sújtotta dél-amerikai ország megsegítésére Ferenc pápa két lélegeztetőgépet ajándékozott – tájékoztatott június 20-án, szombaton az ecuadori püspöki konferencia honlapja.
Schmidt Egon: A temető madarai
Laci fiammal május 26-án délelőtt ellátogattunk a Farkasréti temetőbe. Az árvácskák, amelyeket kora tavasszal ültetett a feleségem sírjára, szomorú képet nyújtottak: sárga fejecskéik lekonyultak, egyes tövek teljesen elpusztultak. Ilyenkor minden…
A szeretet áldozattal, de örömmel is jár – Mohos Gábor Szent László-búcsús szentmiséje Istenhegyen
Magyarország kormánya támogatásával katolikus óvoda épül. Szintén kormányzati segítséggel elkészült a nagyrészt a plébániai közösség adományaiból létesült kültéri keresztút Budapest-Istenhegyen. Június 20-án, szombat délután az istenhegyi Szent László-templom előtt koncelebrált…
