Archives for Magyar Kurír - Page 1537
Miskolci Egyházmegye – Kiegészítő rendelkezések a járványügyi korlátozások kapcsán
A Miskolci Egyházmegye főpásztora, Orosz Atanáz püspök rendelkezését adjuk közre.
A Szent Péter-bazilikában mutat be szentmisét úrnapján Ferenc pápa
Június 14-én, vasárnap ötven hívő vehet részt a kezdődő úrnapi szentmisén a Szent Péter-bazilika Cathedra Petri (Péter széke) oltáránál.
Püspöki szentmise Máriaremetén – A hagyomány nem szakadt meg
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök Szentháromság vasárnapján, június 7-én a máriaremetei kegytemplomban mutatott be szentmisét.
Érettségizünk… – Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium 12. b, Nagykálló
Az idei rendkívüli tavasz rendkívüli, ballagási ünnepségek és szóbeli vizsgák nélküli érettségi időszakot hozott. E nehéz helyzetben szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy megismerhessük a végzős diákokat és osztályokat.
Útravaló – 2020. június 10.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Földi István badacsonytomaji esperes-plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2020. június 10.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 5,17–19
Hetven évvel ezelőtt oszlatta fel a kommunista államhatalom a szerzetesrendeket
1950 júniusában oszlatta fel az kommunista államhatalom a szerzetesrendeket Magyarországon. Ennek a szomorú történésnek állít emléket az alábbi összefoglaló.
„A kántorkodástól feltöltődik az ember” – Kicsák Tamás a szolgálat jó ízéről
Egy kántor szerepe meghatározó lehet a lelkek felemelésében. Misén, esküvőn és temetésen egyaránt sokat tehet a jelenlevők méltó részvétele érdekében. Sok-sok ünnepi pillanat megteremtője lehet, méghozzá oly módon, hogy szinte…
A szeretet közösséget teremt – Püspöki szentmisével ünnepelték a Szentháromságot Máriakálnokon
Veres András győri megyéspüspök június 7-én, Szentháromság vasárnapján a máriakálnoki Sarlós Boldogasszony-kegykápolna előtt mutatott be ünnepi szentmisét. A főpásztor Kapui Jenő plébános meghívására érkezett a szigetközi kegyhely búcsújára.
Eucharisztikus estet tartanak Bátán
A bátai Szent Vér-kegyhelyen eucharisztikus estet szerveznek június 11-én. Az online is követhető esemény meghívóját az alábbiakban közöljük.
