Archives for Magyar Kurír - Page 1631
„A Jóisten rátett a tenyerére” – Száz éve született Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze
Száz éve, 1920. április 24-én született Zenthe Ferenc, akinek legemlékezetesebb filmes alakítása az Oscar-díra is jelölt Jób lázadásának címszerepe volt. A filmgyártás mellett a televízió is sokat foglalkoztatta egész életében:…
Ferenc pápa a szegény családokért és az uzsorások megtéréséért imádkozott
Április 23-án, csütörtök reggel a pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén azokra a családokra irányította a figyelmet, akik a járvány miatt válsághelyzetbe kerültek, és mások kihasználták nyomorúságos helyzetüket. Homíliájában arról…
Teremtésvédelmi kalendárium – A víz partjára ültetett fa
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk arra mutat rá, mennyire sürgető lenne lenne, hogy a mostani koronavírus-járványból tanuljunk társadalmi és gazdasági szempontból.
Uram, mi lesz így velünk? – Sillye Jenő megindító vallomása a karanténból
Sillye Jenő, a hazai evangéliumi zene megteremtője, dalszerző, gitáros, énekes egész életében közösségi ember volt, zenekarával járta az országot, Krisztus dicsőségéről és szeretetéről énekelt. Az utóbbi években súlyos betegségek tették…
Ferenc pápa Twitter-üzenetei április 24-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Kozma Imre a nemzeti régiók védelmében indított petíció aláírására biztat
A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés támogatását szolgáló, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított aláírásgyűjtés támogatására buzdít Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat…
A Hajdúdorogi Főegyházmegye is közreműködik a debreceni segélyalap támogatási rendszerében
Április 23-ától lehet kérelmet benyújtani a Debrecen Város Segélyalapra. Anyagi segítséget kaphatnak azok a debreceniek, akik a járvány miatt veszítették el állásukat. A Segélyalapba egyre több felajánlás érkezik, jelenleg 120…
Mélyedjünk el az imádságban – Hodász András nyolcrészes videovlog-sorozatával
Hodász András, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templom plébániai kormányzója, a Papifrankó oldalak (Instagram, YouTube) gazdája szerkesztőségünk megkeresésére az imádságról szóló videovlog-üzenetekkel szólítja meg a híveket a járvány idején – azt a…
Mélyedjünk el az imádságban – Hodász András nyolcrészes videoblog-sorozatával
Hodász András, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templom plébániai kormányzója, a Papifrankó oldalak (Instagram, YouTube) gazdája szerkesztőségünk megkeresésére az imádságról szóló videoblog-üzenetekkel szólítja meg a híveket a járvány idején – azt a…
Újraindulnak a Notre-Dame helyreállítási munkálatai
Április utolsó hetében fokozatosan újraindulnak a helyreállítási munkálatok a párizsi Notre-Dame székesegyházban. Az egy évvel ezelőtti tűzvész utáni rekonstrukciót márciusban, a koronavírus-járvány miatt kellett leállítani bizonytalan időre.
