Archives for Magyar Kurír - Page 1658
Kereszt a karanténban
Számtalan helyszínen járt. Elmélyült imák tanúja volt. Hirdette a Kongresszus közeledtét. Rengetegen várták, s várják most is. Két év alatt mintegy ötvenezer kilométert tett meg. Vándorolt templomról templomra. Most megállt.
Féltem a haláltól… Aztán közelebb mentem
Szendéné Kiss Nóra érzékeny tollú többgyermekes fiatal édesanya, akinek már több remek írását közreadtuk az általa alapított MiDió honlapról. A nagypéntek utáni, a nagyszombat csendjébe hatoló, a húsvét vigíliáját elővételező…
Ferenc pápa telefonhívása nagypéntek este: Szeretlek benneteket! Mindnyájatokat!
Április 10-én, nagypéntek este a Szentatya élő adásban telefonált be az olasz köztelevízió (RAI1) A Sua immagine című műsorába, hogy lelki közelségéről biztosítsa a szenvedőket, mindazokat, akik életüket adják miközben…
Nagyszombat és a húsvéti vigília
Nagyszombaton az esti vigília szertartásával kezdetét veszi a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét – a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdetve: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök…
Nagyszombat – Füzes Ádám liturgikus videoblogja: A csend, az üresség napja ez, és a készületé
Füzes Ádám, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanára szerkesztőségünk megkeresésére személyes hangvételű videobloggal segít e napokban, hogy miként vehetünk részt lakásunkban, családi körben minél elmélyültebben a liturgikus eseményeken.
„Békét és nem romlást tervezek” – Raniero Cantalamessa nagypénteki prédikációja
A Pápai Ház szónoka nagypénteki elmélkedésében a jelenlegi pandémia hatásának két pozitív szempontját emelte ki: az emberi mindenhatóság illúziójának porba hullása és az emberek, népek közötti szolidaritás kibontakozása. Így biztatott:…
Sötétzsolozsma zárt ajtók mögött a pécsi székesegyházban
Idén sem maradt el a nagypénteki sötétzsolozsma (olvasmányos imaóra és reggeli dicséret) a pécsi székesegyházban. A járványügyi szabályok betartásával végezték Máger Róbert irodaigazgató-helyettes, Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi székesegyház orgonaművész-kántora…
Digitális kamarakiállítást nyitott a Piarista Múzeum nagyhét alkalmából
A mostani speciális járványügyi helyzetben, amely nem teszi lehetővé a nagyheti liturgiákon való személyes részvételt, a Piarista Múzeum egy virtuális kamarakiállítást állított össze, amelynek képeivel kicsit közvetlenebb módon követhetjük végig…
Amit most megélünk, az a megtérés helye – Interjú Ferenc pápával a koronavírus-járványról
Április 8-án hosszabb lélegzetű interjú jelent meg, amelyet Austen Ivereigh brit újságíró készített Ferenc pápával. Az alábbiakban az eredeti változatból készült teljes fordítást közreadjuk olvasóinknak.
Teremtésvédelmi kalendárium – A pitypangok üzenete
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk lírikus ihletettséggel ír arról, hogyan harcol egymással a halál és az élet ezen a mostani különös tavaszon.
