Archives for Magyar Kurír - Page 1668
Ferenc pápa: A szegényekhez való viszonyunk alapján ítél meg bennünket Isten
Ferenc pápa április 6-án, hétfőn reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén az elítéltek felé fordult és a büntetőjogi intézményekben uralkodó túlzsúfoltság súlyos problémájára hívta fel a figyelmet. Homíliájában a…
Nyilvánossá tették a hitvalló püspök, Jakab Antal életét bemutató dokumentumfilmet
Két évvel ezelőtt, 2018 tavaszán kezdődött el annak a dokumentumfilmnek a forgatása Erdélyben, Magyarországon és Rómában, amely a hitvalló gyulafehérvári főpásztor, Jakab Antal püspök életét és munkásságát kívánta megismertetni.
Mit nézzünk? – Műsorok minden napra
A következő hetekben a megszokottnál biztosan több időt fogunk tölteni a számítógép és a tévé képernyője előtt. Egyáltalán nem mindegy, hogy szabad óráinkban csak találomra nyomkodjuk a távirányító gombját vagy…
Német, amerikai és kínai segítség is érkezett a milánói egyházmegyei karitásznak
Világszerte megmutatkozik az együttérzés és a segítőkészség e nehéz időben. Európa legveszélyeztetettebb városa Milánó, Lombardia székhelye. A hetek óta tartó „ostromállapot” miatt a közegészségügyi dolgozókat, de a papok, szerzetesek és…
Fekete István: Nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten
Fekete István írónak az Új Ember katolikus hetilap újságírójaként a lapba írt, örök érvényű, a járványhelyzet idején is aktuális írását adjuk közre az imáról. Fogadjátok szeretettel.
„Sokat vagy keveset, de szívvel és szívesen imádkozzunk!” – Napi imakönyvek otthon imádkozók számára
Három kis „netimakönyvben” gyűjtötték össze a görögkatolikus hívek templomokban használatos imádságait családok, egyedülállók számára – otthoni használatra.
Ünnepeljünk együtt! – Ingyenesen a postaládájába juttatjuk az Új Ember húsvéti dupla számát
Szerkesztőségi közleményünket adjuk közre.
Ferenc pápa áprilisi imaszándéka a függőségekből való szabadulásért
Ferenc pápa imaszándéka: Imádkozzunk azért, hogy a függőségekben szenvedők segítséget és támogatást kapjanak. A Szentatya ezzel kapcsolatos videoüzenetét április 2-án tették közzé.
Összefogtak a karitatív szervezetek – Beszélgetés Soltész Miklós államtitkárral
Hat karitatív szervezet részvételével alakult meg a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, melynek elnöke Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklóst a tanács munkájáról és a…
Keresztény könnyűzenéről tudományosan – Povedák Kinga: Gitáros apostolok
Gitáros istentisztelet, sportcsarnokot megtöltő dicsőítőkoncert, aluljárós szintetizátoros dicsőítés. Eddig többnyire mindannyian ismerjük a terepet.
