Archives for Magyar Kurír - Page 1982
Mai evangélium – 2019. április 1.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 4,43–54
Ferenc pápa a marokkói papokhoz, szerzetesekhez: Legyetek a párbeszéd élő szentsége ezen a földön!
Március 31-én délelőtt a Szentatya a rabati székesegyházban találkozott a papokkal, a szerzetesekkel, valamint az Egyházak Világtanácsának képviselőivel.
Kövessük a bűnbánatban a tékozló fiút
A kiskunhalasi Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére felszentelt templomban március 31-én ünnepi szentmisét mutatott be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Rákóczi-emlékév megnyitása alkalmából. A környékbeli hívek mellett jelen voltak…
Székely János a cigányság helyzetéről: Az utolsó órában vagyunk, az új Trianon felé
Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk – figyelmeztet Székely…
Püspöki katekézis a pécsi Dóm Kőtárban
Jézus Krisztusról mint a szenvedő Istenről tartott katekézist Udvardy György megyéspüspök a Dóm Kőtárban március 28-án.
Művészérdem az Örök Városban – Kisléghi Nagy Ádám és az Accademia dei Virtuosi al Pantheon
Kisléghi Nagy Ádám festőművész március 19-én, Rómában az Accademia dei Virtuosi al Pantheon (Pápai Szépművészeti Akadémia) tiszteletbeli tagja lett. A kitüntető cím híre alkalmat adott arra, hogy szóba kerülhessen inspiráció,…
Ferenc pápa látogatása egy marokkói szociális központban – KÉPRIPORT
Marokkói apostoli látogatása második napján, március 31-én, vasárnap Ferenc pápa a főváros közeli Témarában található egyházi szociális intézménybe látogatott, ahol üdvözölte az ott dolgozó szerzetesnővéreket és önkénteseket.
Eucharisztikus kiállítás nyílt a kalocsai érseki könyvtárban
Időszaki kiállítás nyílt március 29-én Kalocsán, az Érseki Könyvtárban az eucharisztikus kongresszusra készülve az Eucharisztia témájában. A tárlat megnyitóján Bábel Balázs érsek mondott beszédet.
Találd meg lényeged – Marvel kapitány színre lép
A „Bosszúállók” legutóbbi részében a szuperhősök fele – a gonosz Thanosnak köszönhetően – köddé vált. A film utolsó jelenetében Nick Fury (Samuel L. Jackson), mielőtt maga is elporladna, bekapcsol egy…
Az Egyház szívében vagytok! – Ferenc pápa a menekülteket segítő rabati karitászközpontba látogatott
Marokkói apostoli látogatásának első napján, március 30-án a Szentatya a rabati katolikus karitászközpontba látogatott, ahol a fővárosban tartózkodó menekülteket segítik. A Qantara nevű program keretében a 23 ezer fős marokkói…