Archives for Magyar Kurír - Page 2023
Szombaton kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál
Március 16. és 25. között ismét megrendezik Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach Mindenkinek Fesztivált, melynek keretében a fővárosi Bethesda Gyermekkórháznak gyűjtenek adományokat.
Szocska Ábel megyéspüspök Nyírcsaholyban tett kánoni látogatást
Március 8. és 10. között Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyírcsaholyban tett kánoni látogatást. A háromnapos vizitációról Ivancsó Sándor parókus írt összefoglalót, amit szerkesztve közlünk.
Kár lenne kihagyni! – Várják a pályázókat a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programra
A Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Program kalandot ígér, és egy jó ügy elkötelezett szolgálatát.
Vissza-visszatérni a forráshoz – Vass Csaba Imre CM a lazarista rendről és Isten nyomairól
Vass Csaba Imre lazarista szerzetes tartotta a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak tavaszi lelkinapjait: március 11-én a Szatmári Főesperesség, másnap a Nagykárolyi Főesperesség, március 13-án pedig a Máramarosi Főesperesség lelkipásztorainak.
Parolin bíboros a lengyel püspöki konferencia jubileumi ülésének díszvendége
Március 12-én megkezdődött a száz éve alakult lengyel püspöki konferencia 382. közgyűlése, amelynek díszvendége Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár.
Pécsett rendezik meg idén a Katolikus Társadalmi Napokat – Ülésezett a püspöki konferencia
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 12-én és 13-án megtartotta tavaszi rendes ülését. A testület döntéseiről Tóth Tamás, az MKPK titkára számolt be március 13-án, Budapesten.
A helyi karitászcsoportot támogatták a debreceni katolikus bál bevételéből
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 6-án, hamvazószerdán adta át a debreceni katolikus bál tombolabevételéből származó 500 ezer forintos támogatást a debreceni Szent Anna Karitászcsoportnak.
„Egytál” – Adományozzunk ebédet a rászorulóknak a nagyböjtben is!
2019 nagyböjtjében folytatódik a Ferences Alapítvány „Egytál” adománygyűjtése, melynek köszönhetően szegényeket, hajléktalanokat, nehéz sorsú családokat szeretnének megajándékozni ünnepi ebéddel és baráti beszélgetésekkel. A programot az alapítvány honlapján keresztül is támogathatják.
Ferenc pápa fogadta a mormon egyház vezetőjét
Ferenc pápa március 9-én, szombaton délután a Vatikánban fogadta Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökét, Russell M. Nelsont. A történelem során első alkalommal találkozott a pápa mormon egyház…
Megújult a pécsi Néri Szent Fülöp iskola
Jelentős felújítás valósult meg a közelmúltban a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a megújult ebédlőt, tálalókonyhát, valamint technika-…