Archives for Magyar Kurír - Page 2036
Kartal Ernő minorita szerzetesre emlékeztek Miskolcon
Kartal Ernő 90. születésnapjának előestéjén, március 10-én, vasárnap délben sokan gyűltek össze a minorita templomban. A megemlékezés kezdeményezői és szervezői a minorita rendtársak, az Éltető Lélek Alapítvány, az István Nádor…
Közzétették a pápa bulgáriai és észak-macedóniai útjának programját
Ferenc pápa május 5. és 7. között keresi fel a két országot. A szentszéki sajtóközpont március 7-én jelentette be az apostoli út programját.
A hatékonyabb hitoktatásért – Véget ért a Szombathelyi Egyházmegye mentorprogramja
A szombathelyi zárdatemplomban március 10-én az oklevelek átadásával lezárult a hitoktatók lelki, szakmai és módszertani továbbképzését és fejlődését segítő, két éve zajló mentorprogram.
Nőtt a katolikusok, csökkent a papok száma – Megjelentek az egyházi statisztikai évkönyvek
A 2019-es Pápai Évkönyvet (Annuario Pontificio) és a 2017-es esztendőre vonatkozó Egyházi Statisztikai Évkönyvet (Annuarium Statisticum Ecclesiae) március 6-án mutatták be a Vatikánban.
Az iskolanővérek delegációja is részt vesz a nők helyzetét vizsgáló ENSZ-bizottság munkájában
A Boldogasszony Iskolanővérek (SSND) magyar tagokból is álló nemzetközi delegációja részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezete nők helyzetét vizsgáló bizottságának 63. ülésszakán, melyet március 11–22. között rendeznek meg New Yorkban.
Tavaszi képzési napot tartott a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
A nemsokára tizenöt éves Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata minden esztendőben két „váci napot” tart. Minden lelkigondozó és önkéntes beteglátogató összegyűlik tavasszal képzési, ősszel pedig szakmai napra. Március 9-én közel nyolcvan…
Egy mondat az örökkévalóságnak – Ernst-Wolfgang Böckenförde halálára
Február 24-én, 88 éves korában hosszú betegség után elhunyt Ernst-Wolfgang Böckenförde világhírű katolikus jogtudós a Freiburg im Bresgau közelében fekvő Auban. Görföl Tibor, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola docense, a…
Pályázati felhívás orvosok és egészségügyi szakdolgozók számára
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola lelki segítséget ad meddő pároknak, a Katolikus Szeretetszolgálat pedig orvosi továbbképzést szervez. A Katolikus Szeretetszolgálat felhívását közöljük.
Útravaló – 2019. március 11.
Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2019. március 11.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 25,31–46