Archives for Magyar Kurír - Page 205
Szolgálatra hív az Úr – Száz év után újra újmisést ünnepelt Katymár
Szólnak a harangok, indul a templomból a processzió Tomaskovity Szabolcs újmisésért. A menetben legelöl viszik a körmeneti keresztet, mögötte haladnak a gyerekek, egy fehér ruhás kislány kezében párna, rajta töviskoszorú.
Az ijedség elkerülhetetlen, a félelem nem – Kilencvenöt éves a hála nagymestere, David Steindl-Rast
1926. július 12-én született Bécsben korunk egyik legolvasottabb lelkiségi mestere, David Steindl-Rast OSB. Családja 1952-ben kivándorolt az USA-ba, Steindl-Rast a New York állambeli Mount Saviour monostorban lépett be a bencés…
Kis híján vásárcsarnok lett a kommunizmus idején a Bosnyák téri templom
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik helyszíne a budapest-zuglói Páduai Szent Antal-plébániatemplom: szeptember 8-án 17 órától lengyel nyelvű szentmisét celebrálnak itt.
Szentmisét és jótékonysági koncertet tartottak Keszthelyen az egészségügyi dolgozókért
A keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában „Boldogok az irgalmasok” (Mt 5,7) címmel jótékonysági koncertet tartottak az egészségügyi dolgozókért július 10-én. Ezt követően az est fővédnöke, Udvardy György veszprémi érsek szentmisét mutatott…
Mit jelent apának lenni a Biblia szerint? (X.) – Jeremiás
Ferenc pápa 2020. december 8-án, Szeplőtelen fogantatás ünnepén Szent József-évet hirdetett. Ádám Miklós biblikust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját arra kértük, tekintsen végig a Szentíráson, és mutasson rá, mi jellemző…
Ferenc pápa néhány napig még kórházban marad
Folytatódik Ferenc pápa műtét utáni kórházi kezelése. Néhány napot még a római Gemelli-klinikán tölt. A Szentatya július 11-én, a vasárnapi Úrangyala imádság előtt találkozott a gyermekonkológiai osztály kis betegeivel.
Gyimesi csángó népviseletbe öltözött vendégek érkeztek Dévára
Vaszi Levente kosteleki népdalénekes, a Fölszállott a páva televíziós verseny 2014-es közönségdíjasa az általa alapított Hagyományőrzők csoporttal látogatott el Dévára július 9-én.
Útszéli keresztet áldottak meg Baktalórántházán
A Németh család Isten dicsőségére keresztet állíttatott Baktalórántházán, a 41-es főút mentén, a Vasút út és az Állomás út kereszteződésében. A keresztet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg június 13-án.
Kirándulást tettek az MKPK Titkárságának munkatársai Kőszegre és Szombathelyre
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságának munkatársai július 8-án és 9-én látogattak el Kőszegre és Szombathelyre.
Idén is megrendezték a liturgikus zenei tábort Debrecenben
2019-ben hagyományteremtő szándékkal hívták életre a liturgikus zenei tábort a Hajdúdorogi Főegyházmegyében. Idén ismét a debreceni Metropóliai Hivatal és a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon adott otthont az eseménynek július 4.…