Archives for Magyar Kurír - Page 220
„Mint az arany ékszer, olyan a bölcs tanító” – Kitüntették a Nyíregyházi Egyházmegye öt pedagógusát
Idén három – hivatását negyven éve gyakorló – pedagógus és két katekéta kiemelkedő munkáját ismerte el a Nyíregyházi Egyházmegye. A díjakat május 28-án a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán adta…
Ferenc pápa Twitter-üzenetei május 31-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Az Egyház is szerepet vállal a turizmus újraindulásában
Elfogadta a kormány az új Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelenthet a turizmus újraindításához. Fontos mérföldkő ez a szektor számára, amelyről a Magyar Turisztikai Ügynökség és a…
Tempfli József püspökre emlékeztek a nagyváradi székesegyházban
Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatott be szentmisét a nagyváradi székesegyházban május 25-én; a liturgiát követően a kriptában imádkozott az öt esztendővel ezelőtt elhunyt egykori megyéspüspök, Tempfli József (hivatalban 1990–2008) sírjánál.
Budapest rekonstruált gyöngyszemei – Keresztút a józsefvárosi Golgota téren
Budapest rejtett kincseiről már többször is tudósítottunk. Sok érték vár felfedezésre a Józsefváros mélyén, a VIII. kerületben.
Megáldották Hám János síremlékét Szatmárnémetiben
Hám János szatmári püspök (hivatalban 1827–1848) mielőbbi boldoggá avatásáért imádkoztak május 25-én a szatmárnémeti székesegyházban, ahol az esti szentmisét követően Schönberger Jenő megyéspüspök megáldotta az „egyházmegye második megalapítójaként” is tisztelt…
Ferenc pápa a diplomáciai misszióra készülő papokhoz: A jó diplomata legyen kész a párbeszédre!
Május 27-én, csütörtökön Ferenc pápa ellátogatott a Pápai Egyházi Akadémia közösségéhez; több mint egy órát töltött a diplomáciai missziókban végzett munkára készülő papokkal, majd köszöntötte a Pápai Egyházi Akadémián szolgáló…
A föld örökké megmarad – Újraindult az Erdélyi Katolikus Akadémia
Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad (Préd 1,4) – mottóként idézte a Prédikátor könyvét Benedek József, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Földrajz Tanszékének professzora az…
A múlt hálája, a jövő reménye – Templomfelújítási program a Pécsi Egyházmegyében
Május 28-án délelőtt a pécsi Magtár Látogatóközpontban szervezett sajtótájékoztatón mondott köszönetet Felföldi László megyéspüspök a Pécsi Egyházmegyében tervezett magyar templomfelújítási programért, mely által számos, hitünk ünneplését szolgáló szent épület újulhat…
Előbb-utóbb követjük egymást – Korzenszky Richárd OSB személyes hangú búcsúzása Jankovics Marcelltől
Életének 80. évében, május 29-én elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész. Az egykori pannonhalmi osztálytárs, barát, Korzenszky Richárd OSB…