Archives for Magyar Kurír - Page 228

Ferenc pápa: Ne az „igazság merev őreire”, hanem a felszabadító Jézus hirdetőire hallgassunk!

Június 23-án a Szentatya új katekézissorozatot kezdett, mégpedig Pál apostol galatáknak írt leveléről. Felvázolta a galáciai hívők nehéz helyzetét, melybe az őket megzavaró, „másfajta” evangéliumot hirdető emberek ármánykodása révén kerültek.
Olvasd tovább...

Jelen lenni imádságban és mások meghallgatásában – Az első állandó taizéi közösség Burgundián kívül

Pascal Delannoy püspök a La Croix című napilapnak mondott szavait idézte a Vigilia a közösségi médiában. A Saint-Denis-i egyházmegye püspöke hívta meg az ökumenikus közösséget, hogy legyenek jelen Párizs nagy…
Olvasd tovább...

Hármas papszentelési évfordulót ünnepeltek Máriaradnán

Június 21-én, hétfőn lelkipásztorok és hívek ünnepi szentmisére gyűltek össze a máriaradnai kegytemplomban: Pál József Csaba megyéspüspök, Sima Mihai krassócsörgői plébános és Szász János nagyenyedi plébános pappá szentelésének 40. évfordulója…
Olvasd tovább...

A Vatikán a homofóbia elleni törvénytervezet módosítását kéri az olasz kormánytól

A szentszéki államtitkárság június 17-én juttatta el tiltakozását nagykövetén keresztül az olasz kormányhoz, mivel a „gendertörvényként” emlegetett olasz törvénytervezet sérti a katolikus egyház szabadságát. A dokumentum egyes pontjainak módosítását kérik.
Olvasd tovább...

Letették a hitvallást a Gyulafehérvári Főgyházmegye szentelés előtt álló kispapjai

A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet kápolnájában bemutatott szentmise keretében, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek jelenlétében tette le a hitvallást a főegyházmegye négy diakónusa június 22-én.
Olvasd tovább...

Pastyik Róbert átvette a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főtitkári hivatalát

Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke jelenlétében vette át hivatalát Pastyik Róbert, az újonnan megválasztott főtitkár a szervezet újvidéki székházában június 22-én.
Olvasd tovább...

Szakosított rektorhelyetteseket neveztek ki a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára

A Sapientia Főiskola Fenntartói Konferenciája új, szakosított rektorhelyetteseket nevezett ki: Bagyinszki Ágoston OFM oktatási és kutatási rektorhelyettesként, Guba András SP pedig stratégiai és innovációs rektorhelyettesként segíti 2021. június 1-től Fehérváry…
Olvasd tovább...