Archives for Magyar Kurír - Page 243
Erős üzenet – Pálosok a Magyar Nemzeti Múzeumban
Minden egyes időszak, amelyben a hit erősebbnek bizonyult a félelemnél, világos tanúságtétel arról, hogy a pálos rend Isten műve – fogalmazott Puskás Antal pálos tartományfőnök a Pálosok című rendtörténeti kiállítás…
Széchenyi Zsigmond és Balatonföldvár
Amikor a kiváló vadász-író, Széchenyi Zsigmond önéletrajzának második kötetét, az Ünnepnapokat az iskolai könyvterjesztőnél részletre megvásároltam, lehettem vagy tizenkét éves.
Eleven közösségi élet az Eucharisztia körül – Erdő Péter mondott homíliát Michels Antal ezüstmiséjén
Június 14-én, Páduai Szent Antal emléknapjának délelőttjén a budapest-józsefvárosi Szent József-templomban mutatta be ezüstmiséjét Michels Antal plébános, hálát adva Istennek az elmúlt huszonöt év papi szolgálatáért. A szentbeszédet Erdő Péter…
A szépségben a lelkünket is széppé akarjuk formálni – Megáldották a felújított nemesapáti templomot
Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, június 12-én Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a külsőleg teljesen felújított nemesapáti Szent Miklós-plébániatemplomot, majd a hegyoldalban felállított fénykeresztet is.
Közzétették a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma dekrétumát a világi társulatok vezetőségeiről
Ferenc pápa jóváhagyta a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma dekrétumát, mely a világi hívek magán és nyilvános nemzetközi társulatai élén állók küldetésének időtartamát és számát szabályozza. A június 11-én közzétett…
Marcus Annaeus Lucanus: Pharsalia – Érsekségi ékességek (10.)
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitünkből fakadó kultúra, kulturális értékek gondozását, méltó bemutatását. Az elmúlt évben kevesebb lehetőségünk adódott megismerni ezeket az értékeket, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozat…
Ideje a pontot kitenni – Gondolatok az Omega és a Korál új albumáról
Érvényes-e még a nagylemezformátum? Kereskedelmileg szinte biztosan nem, hiszen a hagyományos lemezipar kétezres évekbeli összeomlása után jórészt már közvetlenül az internetről hallgatunk zenét, legyen az letöltés, streaming vagy egyszerűen csak…
Az Eucharisztia ünneplése 101. (3. rész)
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Hála egy beteljesedett életért – Eltemették Jálics Ferencet, a szemlélődő ima tanítómesterét
Június 12-én a budapesti Jézus Szíve-templomban tartotta a magyar jezsuita rendtartomány Jálics Ferenc rendtestvérük gyászszertartását és temetését. A szentmise főcelebránsa Vízi Elemér SJ, a jezsuita rend magyar rendtartományának provinciálisa volt,…
Útravaló – 2021. június 13., évközi 11. vasárnap
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.