Archives for Magyar Kurír - Page 248
„Minden kegyelem” – Beszélgetés az ezüstmisés Tóth Vencel ferences testvérrel
Tóth Vencel OFM idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját. A jubileum alkalmat kínál a visszatekintésre: hogyan vezette őt Isten gyermekként a Vas megyei Merséről Esztergomba, a Frankába, majd a ferences…
Az eszmék unikornisa – Gondolatok Jiří Mádl Rádió című filmjéről
Nemrég egy rögtönzött közvélemény-kutatás során megkérdeztem a körülöttem élő fiatalokat, hogy mit tudnak 1968-ról, közelebbről a prágai tavaszról. Bizonytalan válaszaikból kiderült, hogy itt is tetten érhető a nemzedékek közötti különbség.…
XIV. Leó pápa vasárnap délben: A sport a béke építésének egyik útja
A Szentatya június 15-én, vasárnap, Szentháromság főünnepén a Szent Péter téren imádkozta el a vasárnapi Úrangyalát mintegy harmincezer zarándok jelenlétében, akik a sport világának jubileuma alkalmából érkeztek Rómába. Beszédében hangsúlyozta,…
Az idei évtől középiskolásokat is várnak a görögkatolikus liturgikusének-táborba
A július 7. és 11. között Debrecenbe szervezett táborban helyük lesz a nagyobbaknak is. Jelentkezési határidő: június 20.
Legyünk elérhetőek, nyitottak! – Papszentelést ünnepeltek Szombathelyen
A nagycsütörtöki diakónusszentelés után júniusban újabb szentelési ünnepre gyűltek össze a hívek a szombathelyi székesegyházban. Demeter István diakónust áldozópappá szentelte Székely János megyéspüspök családtagok, barátok, hívek jelenlétében június 14-én.
XIV. Leó pápa homíliája: A mindennapi szeretetedzés visz közelebb a végső győzelemhez
A Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a sport világának jubileuma alkalmából Június 15-én, vasárnap, Szentháromság főünnepén. A szertartáson mintegy háromezer ötszáz hívő, többségében sportolók és sportvezetők vettek…
„Apa ezerrel!” pályázat eredményhirdetés – apák napján
Az Apakulcs program keretében idén is meghirdették az „Apa ezerrel!” pályázatot, aminek egyik stratégiai partnere a Magyar Kurír volt. Ez alkalommal 172 írás született. Az eredményhirdetés időpontja a hagyományoknak megfelelően…
Szépen vérezni – Rieder Anna Róza: Fehér nyár
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Személyi változások egyházmegyéinkben – 2025
Az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe a 2025-ös évben egyházmegyéinkben. Összeállításunk a beérkező információk alapján folyamatosan bővül. Cikkünk legutóbb a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye változásaival bővült szeptember 4-én.
Jean Morin munkája Koller Ignác püspök magángyűjteményében – Érsekségi ékességek (146.)
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal egy 17. századi…
