Archives for Magyar Kurír - Page 3080
Az angol püspökök a lélegeztetőgépen levő Alfie Evans esetéről
Az angol püspökök közleményt adtak ki április 18-án, azt követően, hogy Ferenc pápa fogadta Thomas Evanst, a 23 hónapos, súlyos neurológiai betegségben szenvedő kisfiú, Alfie Evans édesapját.
„Egymás hite által épülünk” – A váci és az egri egyházmegye oktatási vezetői találkoztak
Az Egri Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) munkatársai április 17-én felkeresték a Váci Egyházmegye EKIF-csapatát. A találkozó a váci püspökségen zajlott Beer Miklós váci megyéspüspök részvételével.
A Budapesti Fesztiválzenekar adott hangversenyt a debreceni Szent György-templomban
A Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese adott koncertet a debrecen-józsai Szent György-templomban április 13-án. Az együttes Johann Sebastian Bach két kantátáját adta elő.
„Afrikában van idő Istenre” – Charles Palmer-Buckle accrai érsek látogatása Egerben
Charles Palmer-Buckle, a ghánai Accra érseke Erdő Péter bíboros meghívására érkezett Magyarországra. Az afrikai főpásztort április 19-én Ternyák Csaba érsek látta vendégül Egerben, akivel együtt szentelte püspökké Szent II. János…
A temesvári Szent György-székesegyház felszentelésének évfordulóját ünnepelte az egyházmegye
A temesvári Szent György-székesegyházat 1803. április 24-én szentelte fel Kőszeghy László püspök. A konszekrálásról a hagyomány szerint minden évben a fehérvasárnapot követő szombaton emlékeznek meg, idén április 14-én. Az ünnepi…
Megjelent az Új Ember április 22-i száma
Az Új Ember ez évi tizenhatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Mai evangélium – 2018. április 20.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 6,52–59
Bizalomra hangoltan élnek – A Szent Egyed közösség Dream-programja Malawiban
Idén januárban fotóriporterünk, Merényi Zita a Szent Egyed közösség tagjaként három hetet töltött Malawiban Körtvélyessy Mónika doktornővel, aki gyógyítani és oktatni ment ki.
Új székesegyházat kap Bahreinben az egyre gyarapodó keresztény közösség
Új székesegyház épül a Perzsa-öbölben található Bahreinben, hogy eleget tegyenek a régióban egyre nagyobb számban élő keresztény népesség igényeinek. Mintegy 80 ezer katolikus él az iszlám dominanciájú olajországban, többségükben a…
A legjobbat adni a gyermekeknek – Böjte Csaba adott elő Kézdivásárhelyen
Az április 13-án tartott kézdivásárhelyi pedagógustalálkozón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke mondott beszédet.