Archives for Magyar Kurír - Page 3124
Ferenc pápa és a római főrabbi kifejezték egymásnak ünnepi jókívánságaikat
A március 30-án kezdődő pészah, vagyis a zsidó húsvét és a keresztény húsvét közelgő ünnepe alkalmából Ferenc pápa és Riccardo Di Segni római főrabbi üzenetben fejezték ki egymásnak jókívánságaikat.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem delegációja Örményországban tárgyalt
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Khachatur Abovyan-ról nevezett Állami Pedagógiai Egyetem (ASPU) kulturális, oktatási és kutatási kapcsolatainak tízedik évfordulója alkalmából mérföldkőnek tekinthető együttműködési megállapodásokat írt alá Jerevánban…
Jézus szívesen járt ide – Ima és virrasztás a Getszemáni-majorban
„Az evangélium szerint az utolsó vacsora után Jézus szokása szerint kiment a Getszemáni-majorba. Szívesen járt ide imádkozni. Most is jár.” Diego atya ezzel a tömörséggel mondja el, mit is jelent…
Nagyböjti kalendárium – 2018. március 30., nagypéntek
Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!
Mai evangélium – 2018. március 30., nagypéntek
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 18,1–19,42
Ferenc pápa az utolsó vacsora miséjén: Jézus nem képes mosni kezeit: ő csak kockáztatni tud!
Március 29-én, nagycsütörtök este a Szentatya Róma legismertebb büntetés-végrehajtási intézetében, a Regina Coeli börtönben mutatta be a szentmisét, melynek keretében megmosta tizenkét rab lábát.
A Szentlélek örömében – Első miséjét ünnepelte az új tihanyi perjel
Nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsora emlékezetének, az apostolok közössége ünnepének napján mutatta be első szentmiséjét a tihanyi bencés közösség, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelségének új elöljárója, Mihályi…
Ferenc pápa a papokhoz: Nem az elvont igazság, hanem az emberekhez való hűség igazsága számít!
Március 29-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatta be a krizmaszentelési misét. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emberekhez való közelségnek kell meghatároznia a pap életformáját, külön is kiemelte a beszélgetés,…
Erdő Péter mutatta be a nagycsütörtök esti szentmisét Esztergomban
Március 29-én, nagycsütörtökön este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában. A liturgia során a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását.
Ferenc pápa kedvességével valóra váltotta egy Down-szindrómás kisfiú álmát
A március 28-i általános kihallgatáson végre beteljesült a leukémiából épp gyógyuló, Down-szindrómával élő amerikai kisfiú régi álma.