Archives for Magyar Kurír - Page 3127
Renato Boccardo érsek: Ferenc pápa közel van a földrengés sújtotta Norciához
A Szentatya március 26-án kihallgatáson fogadta Renato Boccardo érseket, Spoleto-Norcia főpásztorát és közelségéről biztosította a két éve földrengéskárokat szenvedett umbriai lakosságot. Mint ismeretes, 2016. október 30-án a Richter-skála szerinti 6,5-es…
Folytatódik a majki kamalduli remeteség felújítása
Megkezdődik a majki kamalduli remeteség felújításának második üteme, 2,8 milliárd forintos beruházással felújítják a műemlékegyüttes összes meghatározó épületét és azok környezetét – jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram…
Ferenc pápa: A korruptaknak és a „keresztény maffiózóknak” semmi közük a kereszténységhez!
Március 28-án a Szentatya a húsvéti szent három napról elmélkedett a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében, melynek keretében a hamis keresztényekről, a korrupcióról és a maffiózókról is elmondta…
Nagyböjti kalendárium – 2018. március 29., nagycsütörtök
Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!
Mai evangélium – 2018. március 29., nagycsütörtök
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 13,1–15
Ferenc pápa: Engedjük, hogy Jézus húsvéti misztériuma idén is új életet adjon nekünk!
Március 28-án a Szentatya a húsvéti szent három napról elmélkedett a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében. Hangsúlyozta, hogy a húsvéti eseményeknek rá kell nyomniuk bélyegüket mindennapi életünkre; és…
Franciaország búcsúzik nemzeti hősétől, Arnaud Beltrame ezredestől
„Arnaud Beltrame ezredes hősies áldozata teremjen gyümölcsöt az egész nemzet javára” – írják március 28-án a Francia Püspöki Konferencia tagjai üzenetükben Arnaud Beltrame ezredes búcsúztatására a nemzeti gyásznapon.
„A világ csak akkor változik, ha mi is változunk” – A Mária Magdolna című filmről
Március 29-én, nagycsütörtökön mutatják be a hazai mozik a Mária Magdolna című filmet, melyről Gőbel Ágoston írt kritikát.
Nagyböjti lehetőségek adakozásra és lelki feltöltődésre a ferenceseknél
Dobszay Benedek OFM tartományfőnökkel Szerdahelyi Csongor készített interjút a ferencesek új, „Egytál” elnevezésű gyűjtési akciójáról, valamint egyéb, a ferencesek által kínált támogatási és a húsvéti lelki felkészüléssel kapcsolatos lehetőségekről.
Lehet-e divatikon egy kegyszobor?
„Egészen szép vagy, Mária” címmel nyílt kiállítás a mátraverebély-szentkúti Szűzanya-szobor ruháiból március 23-án az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban.