Archives for Magyar Kurír - Page 3468
A film mint evangelizációs eszköz – Etalon Film- és Könyvnapok az Urániában
Az Etalon Film Kiadó Kft. november 3. és 5. között hatodik alkalommal rendezi meg a Keresztény Film- és Könyvnapokat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Torgyán Atillával, a kiadó igazgatójával beszélgettünk.
Ötven éve tett történelmi jelentőségű látogatást Rómában Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka
Ma ötven éve, 1967. október 26-án kezdte meg történelmi jelentőségű látogatását Rómában Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka. VI. Pál pápával 1964-től kezdve személyes találkozókkal és közös nyilatkozattal indították útjára a katolikus–ortodox párbeszédet.
Ferenc pápa: A keresztények harcolnak a lélek betegségei ellen
Jézus arra hív minket, hogy változtassuk meg életünket, lépjünk új útra, térjünk meg. Ez azzal jár, hogy harcolunk a rossz ellen, a szívünkben is. Ez a harc nem hagy nyugton…
Decemberben megnyitják Romano Guardini teológus boldoggáavatási ügyét
Reinhard Marx, a München-Freisingi Főegyházmegye érseke október 24-én, kedden megerősítette, idén december 16-án megnyitják a hazánkban is népszerű Romano Guardini pap, teológus és vallásfilozófus boldoggáavatási ügyét.
90 éve alakult meg a Párizsi Magyar Katolikus Misszió
Bár tavaly szeptember óta a Párizsi Magyar Katolikus Missziónak nincs plébánosa, a francia fővárosban élő magyar katolikusok ünnepségsorozatot szerveztek a misszió létrejöttének 90. évfordulója alkalmából.
Palacsintasütős hittanóra Magyarcsernyén
Kihasználva a késő októberi szép időt, Szemerédi Pál atya a délvidéki magyarcsernyei hittanos gyerekeknek palacsintasütést szervezett. A délutáni hittanórára érkezve a házvezetőnők már sült palacsintával várták a gyerekeket.
Testvérek vagyunk immár, nem ellenfelek – A skót protestánsok képviselőit fogadta a pápa
„Adjunk hálát az Úrnak nagy ajándékáért, hogy ezt az évet valódi testvérként élhetjük meg, túl sok évszázadnyi ellenségeskedés, kívülállás és konfliktus után.” Ferenc pápa e szavakkal fogadta október 26-án a…
Washingtonban is bemutatták az üldözött keresztényeket segítő magyar programot
A keresztények üldözéséről Washingtonban rendezett nemzetközi konferencián Azbej Tristan helyettes államtitkár október 25-én kifejtette: az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar program az első és mindeddig egyedüli kormányzati kezdeményezés a világon.…
Ferenc pápa Twitter-üzenete október 26-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Zsoltármondó versenyt rendeztek a megyaszói gyermekotthonok lakói számára
Harmadik alkalommal rendezték meg október 18-án a zsoltármondó versenyt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón. A megmérettetésen a községben működő, a Miskolci Egyházmegye által fenntartott gyermekotthonok lakói vettek részt.
