Archives for Magyar Kurír - Page 3506
„Imádkozzátok az életeteket, és éljétek az imátokat” – Imádság és együttlét Nagymaroson
Sokakat vonzott Nagymarosra az idei őszi ifjúsági találkozó. Az imádság témájával meghirdetett október 7-i országos lelkinap főelőadója és a közös szentségimádás vezetője Nagy Bálint SJ volt. „Imádkozzátok az életeteket, és…
Ferenc pápa Twitter-üzenete október 8-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
„A természet szólt hozzám” – Sebastião Salgado „Genezis” című kiállításáról
A világhírű brazil fotográfus, Sebastião Salgado Műcsarnokban látható kiállítása egzotikus utazásra invitál bennünket.
Ferenc pápa találkozott a Papi Kongregáció nemzetközi konferenciájának résztvevőivel
A Papi Kongregáció a papképzés újabb általános szabályzata megjelenésének közel egyéves évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát szervezett a papképzés jelenlegi helyzetéről. A résztvevők a rendezvény végén, október 7-én a vatikáni Kelemen…
Federico Fellini: Az édes élet
Ezekben a hetekben több magyar moziban is vetítik Fellini 1960-ban készült, klasszikussá vált filmjének digitalizált változatát.
A veszprémi egyházmegyei zsinatokról szóló könyvet mutattak be
A veszprémi egyházmegyében a 19–20. században tartott zsinatok és egyházmegyei tanácskozások forrásanyagát közreadó kötet bemutatójára szeptember 29-én került sor Veszprémben, a Szaléziánum épületében.
Párbeszéd a liturgiában: Konyhaillat
Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írását, liturgikus jegyzetét olvashatják az alábbiakban.
Isten tenyerén – Máriát, az élet királynőjét ünnepelte a magyar Schönstatt közösség
Székely János szombathelyi püspök október 7-én Óbudaváron, a magyar Schönstatt közösség „főhadiszállásán” vendégeskedett. A misén a Schönstatt-hagyományok jegyében megkoronázták a kápolna Mária-képét: a Szent Korona apró, kétdimenziós tűzzománcváltozata került rá.
Életre szóló barátság Jézussal – jubileumi ministránstalálkozó Egerben
Október 7-én tartották az egri bazilikában a 10. egyházmegyei ministránstalálkozót. A jubileumi összejövetelre, Ternyák Csaba érsek meghívására közel ezer ministráns érkezett plébánosaikkal, hitoktatóikkal, szüleikkel együtt. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Erdő…
Tanuljuk meg Máriától a szeretet művészetét – Magyarok Nagyasszonyát ünnepelték Máriaradnán
Magyarok Nagyasszonya ünnepén Veres András püspök mutatott be a szentmisét Máriaradnán, a történelmi Magyarország jelentős kegyhelyén október 7-én. A katolikusok többségét alkotó magyarok mellett az itt élő román, német, cseh,…
