Archives for Magyar Kurír - Page 3538
Szent László-emlékérmet kaptak a görögkatolikus főpásztorok
Az emlékérmet szeptember 22-én vehette át Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó.
Százötvenezer dollár segélyt küld Ferenc pápa a mexikói földrengés károsultjainak
A földrengés, amely szeptember 19-én rendkívüli erősséggel sújtott le Mexikóban, legalább 250 halálos áldozatot követelt és hatalmas anyagi károkat okozott. A Szentatya anyagi segítségnyújtással igyekszik javítani a károsultak helyzetén.
Segítő és ártó félelmeinkről – Szabadegyetemi előadás a Sapientia Főiskolán
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének (CSI) őszi szabadegyetemi előadását „Segítő és ártó félelmeink” címmel szeptember 21-én tartották meg az intézet vezető munkatársai: Papp Miklós, Somogyiné Petik Krisztina és…
A pápa fogadta a perui elnököt
Ferenc pápa szeptember 22-én, pénteken délelőtt az Apostoli Palotában fogadta Pedro Pablo Kuczynski Gogard perui államfőt. Az audienciát követően az elnök találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Antoine Camilleri prelátussal,…
Az orgonazenét népszerűsíti a Nagyváradi Egyházmegye
Folytatódnak a Nagyváradi Egyházmegye és a váradszöllősi római katolikus plébánia közös szervezésében létrejött, az orgonát és orgonamuzsikát népszerűsítő zenei estek.
Fertőzzük meg irgalmassággal a világot – Kaposvárra érkezett a hajléktalan Jézus szobra
Varga László megyéspüspök meghívására Kaposváron is bemutatták az együttérzés szobrát. A „Hajléktalan Jézus” című alkotás szeptember 20. és 22. között látható Kaposváron a Kossuth téren.
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 22-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Borsos József pálos szerzetes
Rendtársuk, Borsos József korábbi pálos tartományfőnök köszöntésére gyűltek össze a Magyar Pálos Rend tagjai Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában szeptember 21-én.
Videobloggerek is bekapcsolódnak az idei 72 óra önkéntes akcióba
A „72 óra kompromisszum nélkül” szociális önkéntes akciót idén tizedik alkalommal rendezi meg október 12. és 15. között a három történelmi keresztény egyház Magyarországon. Az akció keretében összefogásra hívják a…
Egyházi iskolák újulnak meg a Székesfehérvári Egyházmegyében
Alábbiakban a Székesfehérvári Egyházmegye sajtóközleményét adjuk közre.
