Archives for Magyar Kurír - Page 3573
Ferenc pápa találkozott a kolumbiai politikai és társadalmi élet vezetőivel
Ferenc pápa szeptember 7-én helyi idő szerint délelőtt 9 órakor – magyar idő szerint délután 4-kor – Bogotában, a kolumbiai elnöki palota előtti téren találkozott az ország politikai és társadalmi…
Hogyan tesz egészségesebbé, ha valaki megölel?
Számtalan okot lehet felsorolni, melyek miatt az ölelés, az érintés fizikailag és mentálisan egészségesebbé tesz.
Több ezren tüntettek Marosvásárhelyen a katolikus gimnázium védelmében
Szeptember 6-án délután újabb megmozdulást tartottak Marosvásárhelyen a megszüntetésre ítélt Római Katolikus Teológiai Líceum védelmében. A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tüntetésre egész Erdélyből érkeztek résztvevők.
Római zarándoklatra készülnek a ministránsok
A Nemzetközi Ministránsszövetség (CIM) 2018 nyarára hirdette meg a ministránsok 12. nemzetközi zarándoklatát. A szervezet közgyűlését szeptember 4-6. között tartották meg Belgrádban.
„Ne veszítsétek el az örömöt és a reményt” – Fiatalok köszöntötték Ferenc pápát Bogotában
Énekkel és tánccal köszöntötték a kolumbiaiak Ferenc pápát, aki szeptember 6-án, helyi idő szerint délután négy órakor – magyar idő szerint este tizenegy óra után – érkezett meg a dél-amerikai…
Megtartották a Pázmány Péter Katolikus Egyetem évnyitó ünnepségét
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 2017/18. akadémiai évet megnyitó ünnepsége az Egyetemi Szenátus bevonulásával vette kezdetét a PPKE Szent II. János Pál pápáról nevezett dísztermében Budapesten, szeptember 7-én.
Rey Pinedát, az „álmodozó” papot is kitoloncolhatják az USA-ból Trump új intézkedése nyomán
Mintegy 800 ezer ember Egyesült Államokban maradása került veszélybe azzal, hogy Donald Trump elnök úgy döntött, megszünteti a bevándorló fiatalokat a kitoloncolástól védő DACA-programot. Köztük van az atlantai főegyházmegye egy…
Hittantábort rendeztek Bélfenyéren
Augusztus utolsó hetében rendezték meg a többéves hagyománnyal rendelkező bélfenyéri hittantábort. Az esemény a helyi római katolikus plébánia és Kolping Család Egyesület, valamint a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával valósult…
Megkezdődött a tanítás az új veresegyházi katolikus gimnáziumban
Megkezdődött a tanítás az újonnan létrehozott Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban. Augusztus 31-én került sor a tanévnyitó szentmisére, amit Molnár Zsolt plébános mutatott be a Szentlélek-templomban – tájékoztatott Petneházy András.
Az amerikai földrészen is elindult a katolikus társkereső
A pá kolumbiai testvérhonlapja – – 2017. szeptember 6-ától segíti a társra vágyókat.
