Archives for Magyar Kurír - Page 3582
Veres András: Meg kell találnunk a fórumokat, ahol nyíltan és higgadtan beszélhetünk a témáról
A hazai sajtóban társadalmi vita bontakozott ki Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt mondott ünnepi szentbeszédében a lombikbébiprogram kormánytámogatásáról megfogalmazott…
Kilencven éve szentelték fel az Árpádföldi Szent Anna-templomot
Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be ünnepi szentmisét szeptember 3-án, az Árpádföldi Szent Anna-templom felszentelésének kilencvenedik évfordulóján, illetve áldotta meg a közelmúltban belső terében megújult templomot.
Ferenc pápa: Mi sokszor egy kereszt nélküli Krisztust akarunk követni
Szeptember 3-án a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Mária-imádságot megelőzően, utána pedig megemlékezett a természeti csapások által sújtott térségek lakosairól. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Láttatni a láthatatlant – Molnár-C. Pál egyházművészeti alkotásai a Párbeszéd Házában
Szeptember 2-án a Párbeszéd Házában különleges kiállításmegnyitóra került sor: a tárlat reprezentatív válogatás az egyetemes magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakjának, Molnár-C. Pálnak az egyházművészeti alkotásaiból.
Díszpolgári címet kapott Nagy Károly veszprémi kanonok-plébános Várpalotán
Az elismerést a XXXII. Várpalotai Napok alkalmából szeptember 1-jén Campanari-Talabér Márta polgármester adta át Nagy Károlynak, aki a rendszerváltás után közel két évtizedig volt a település plébánosa.
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 3-án
A Szentatya az alábbi üzenetet tette közzé Twitter-oldalán.
Prosper Mérimée: Szent Bertalan éjszakája
Prosper Mérimée 1829-ben, huszonhat éves korában írta meg „Szent Bertalan éjszakája” című regényét, amely egy csapásra ismert íróvá tette egész Franciaországban.
Örökfogadalma ötvenedik évfordulóját ünnepelte Temesvári Károly Benedek pálos szerzetes
Ötven éve tett örökfogadalmat Temesvári Károly Benedek pálos szerzetes, Kóspallag plébánosa. Istennek szentelt életéért augusztus 28-án, Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában jubileumi szentmise keretében adott hálát.
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 2-án
A Szentatya az alábbi üzenetet tette közzé Twitter-oldalán.
Pálos 70 – zarándokutakat szervez a pálos rend a márianosztrai engesztelő kegytemplom búcsújára
Fehér barátok nyomában címmel október 5-én háromnapos, október 7-én egynapos zarándoktúra indul Budapestről Márianosztrára. A résztvevők pálos kolostorok, szentélyek érintésével, főként a Mária-úton haladva, több mint hetven kilométer megtétele után…
