Archives for Magyar Kurír - Page 3589
A két világháborúban elesett hősökre emlékeztek az Úz-völgyi kereszteknél
Erdély mellett az anyaországból, Felvidékről és Kárpátaljáról is sokan érkeztek augusztus 26-án az Úz völgyébe, hogy együtt emlékezzenek azokra a hősökre, vitézekre, akik megvédték e vidéket az I. és II.…
Felújítják a budai ciszterci Szent Imre-templomot
Összesen 310 millió forint támogatást kapott a magyarországi ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására – jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője augusztus 28-án, Budapesten.
Palánki Ferenc mutat be szentmisét a máriakönnyei búcsún
Szeptember 9–10-én tartják a Baja melletti máriakönnyei (vodicai) Kisboldogasszony-búcsút. Az ünnepen lesz horvát és német nyelvű mise is. A búcsúi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatja be.
28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia – Fröhlich Ida kapta a Gnilka-díjat
„A Római levél értelmezése az ortodox teológiában, a reneszánszban, a reformáció korában és a mai bibliatudományban” címmel rendezték meg a 28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát augusztus 28. és 30. között.…
Ferenc pápa Twitter-üzenete augusztus 30-án
A Szentatya az alábbi üzenetet tette közzé Twitter-oldalán.
Online ingyenesen elérhető a Mária Rádió teljes műsortára
A Mária Rádió célja minél szélesebb rétegekhez közelebb vinni Isten igéjét. Ennek érdekében létrehozott egy internetes oldalt címen a műsorok visszahallgatására, hogy ne csak a rádióban, hanem az online térben…
Épületek energetikai felújítására nyert pályázatot a Szeged-Csanádi Egyházmegye
A azonosítószámú pályázata keretében 270 millió forint segíti a Köznevelési intézmény energetikai felújítása a Szeged-Csanádi Egyházmegyében projekt megvalósulását.
A mianmari nunciatúra titkára szerint a pápai út a kiengesztelődést szolgálja
„A pápa a béke hírnökeként érkezik majd Mianmarba, hogy támogassa a keresztényeket és egyetemes felhívást tegyen közzé a kiengesztelődésre” — jelentette be Dario Paviša, a mianmari apostoli nunciatúra titkára az…
Meggyilkoltak egy papot Brazíliában
Augusztus 24-én Brazília Paraíba államában található Borborema településén, az otthonában gyilkolták meg az ötvenéves Pedro Gomes Bezerrát.
Idén is megrendezik a Szent Gellért Fesztivált Szegeden
A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén immár tizedik alkalommal rendezi meg a Szent Gellért Fesztivált, az egyházmegye első püspöke, a vértanú Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódóan. A 2017. szeptember 24-től október elsejéig tartó…
