Archives for Magyar Kurír - Page 3603
„Nem lehet a valóságot az erkélyről nézni” – Elkezdődött a Rimini Meeting
Augusztus 20-án, vasárnap délelőtt megnyitotta kapuit a népek közötti barátságért megrendezett nemzetközi találkozó, a 38. Rimini Meeting, amelyről Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora a helyszínről tudósít.
Szent István királyra emlékeztek a nagyváradi egyházmegyében
A magyarok apostoli királya, Szent István Biharon, Nagyvárad közelében alapított püspökséget 1010 táján. Ennek utóda, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, melynek területén ünnepi megemlékezéseket tartottak augusztus 19-én és 20-án.
Szent István királyt ünnepelték Kalocsán
Augusztus 20-án a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban emlékeztek Szent István királyra, Magyarország fővédőszentjére, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye védőszentjére. Az ünnepi szentmisét bemutatta és szentbeszédet mondott Bábel Balázs érsek.
Bemutatták az „500 hangú Biblia” CD-változatát Szegeden
Szegeden augusztus 17-én mutatták be a magyar nyelvjárásokat is dokumentáló hangos Biblia CD-változatát. Az „500 hangú Biblia” ötszáz, a Kárpát-medence különböző tájegységeiről származó önkéntes részvételével született meg.
Kezdődik az akadálymentes tábor a máltaiakkal a Balaton-parton
Kétszázötven fiatal vesz részt augusztus 21. és 27. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idei mozgáskorlátozott táborában Balatonfenyvesen. Az esemény nem szokványos módon segíti a fogyatékkal élő emberek elfogadását és beilleszkedését.
A székesegyház búcsúját ünnepelték Nagyváradon
Programsorozattal készült Nagyboldogasszony ünnepére a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye. A székesegyház búcsúját háromnapos lelkigyakorlat, valamint augusztus 14-én este a helyi görögkatolikus közösséggel közösen végzett körmenet előzte meg.
Megszépül a szeged-móravárosi templom
A tervek szerint szeptember elejére befejeződik a kivitelezés, addig a szentmiséket a közösségi házban tartják.
Iskolakezdési támogatást kapnak a rakacai tanoda diákjai
A Miskolci Egyházmegye Cigánykoordinációs és Missziós Irodája kezdeményezésére még a nyári szünet elején megkezdődött az iskolatáska- és tanszergyűjtés az egyházmegye által fenntartott intézményekben. Az adományoknak idén a rakacai gyermekek örülhetnek.
Ferenc pápa Twitter-üzenete augusztus 21-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Húsz éve szentelték fel a soproni Szent Imre-templomot
Hálaadó szentmisét mutatott be augusztus 19-én Németh László pápai prelátus, püspöki helynök a soproni Szent Imre-templom felszentelésének huszadik évfordulója alkalmából, majd megnyitotta a Madarassy István ötvös- és szobrászművész szentföldi rajzait…
