Archives for Magyar Kurír - Page 3624
Ferenc pápa Twitter-üzenete augusztus 9-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Erények útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat Nagyváradról Máriapócsra
Tizenötödik alkalommal rendezték meg a görögkatolikus szervezésű 16+ ifjúsági gyalogos zarándoklatot augusztus 7. és 12. között. Idén a Szent László-év jegyében a határon túlról, Nagyváradról indultak a fiatalok Máriapócsra.
Karitászos és máltais összefogással lélegeztetőgépet adományoztak egy háromgyerekes családapának
Hármas összefogás eredményeként lélegeztetőkészüléket adományozott egy háromgyermekes családapának a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a veszprémi Szent László-plébánia karitászcsoportja segítségével.
Restaurálták a máramarosszigeti örmény oltárképet
Régi helyére került a máramarosszigeti római katolikus templomban a Szatmári Római Katolikus Püspökség restaurátor-műhelyében helyreállított oltárfestmény.
Kétszázhúsz éves a teveli templom – KÉPRIPORT
A Tolna megyei Tevel plébániájanak hívei idén ünneplik templomuk felszentelésének 220. évfordulóját. A jubileumról augusztus 6-án szentmisével emlékeztek meg, mely után Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg a községben a…
Megkezdődött Esztergomban a szalézi rendfőnök és tanácsa regionális látogatása
Augusztus 7. és 12. között zajlik a „Visita d’insieme”, a szalézi rendfőnök és tanácsa közös látogatása a rend észak- és közép-európai régiójának keleti szektorában. A találkozó házigazdája a Szent István…
Eltemették Tettamanzi bíborost
Augusztus 8-án délelőtt a milánói dómban végső búcsút vettek a lombard főváros egykori érsekétől, a 83 éves korában elhunyt Dionigi Tettamanzi bíborostól. A gyászszertartáson hat bíboros, harminc püspök, közel ezer…
Az UNICEF jelentése a kongói gyermekek drámai helyzetéről
Közel másfél millió ember, közülük 850 ezer gyermek kényszerült lakhelye elhagyására a Kongói Demokratikus Köztársaságban az erőszak miatt – áll a legfrissebb UNICEF-jelentésben, melyet Marie-Pierre Poirier, a világszervezet nyugat- és…
Már négy papot és hét újságírót öltek meg idén Mexikóban
2017-ben már tíz papot öltek meg a világon. José Miguel Machorrót a mexikóvárosi székesegyházban késelték meg május 15-én, szentmise bemutatása után. Aggodalomra ad okot az erőszakhullám Mexikóban, amely elsősorban az…
Már négy papot és hét újságírót öltek meg idén Mexikóban
2017-ben már tíz papot öltek meg a világon. José Miguel Machorrót a mexikóvárosi székesegyházban késelték meg május 15-én, szentmise bemutatása után. Aggodalomra ad okot az erőszakhullám Mexikóban, amely elsősorban az…
