Archives for Magyar Kurír - Page 4
Ökumenikus imádságot tartanak Budapesten a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján
A Horváth Mihály téri Szent József-templomban tartanak ökumenikus imádságot augusztus 3-án a Sant’Egidio közösség szervezésében. Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond: Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök.
Aranymisét ünnepeltek a szerbiai Martonoson
Július 20-án a szerbiai Martonos (közigazgatásilag Magyarkanizsa község része) Mária Neve titulusú római katolikus templomban ünnepelték Savelin Zoltán pappá szentelésének 50. évfordulóját, aki 1979 óta vezeti a plébániát.
Aranymisét ünnepeltek a vajdasági Martonoson
Július 20-án a vajdasági Martonos (közigazgatásilag Magyarkanizsa község része) Mária Neve titulusú római katolikus templomban ünnepelték Savelin Zoltán pappá szentelésének 50. évfordulóját, aki 1979 óta vezeti a plébániát.
Amikor a fülünkbe ordít – Gondolatok a Julie hallgat című filmről
Közös tapasztalatunk, hogy az emberi cselekedetek eredendően többértelműek: akkor is félreérthetőek, amikor egyértelműnek szánjuk őket.
XIV. Leó fogadta Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnököt
Július 24-én délelőtt a pápa a Vatikánban találkozott az észak-afrikai ország államfőjével, aki ezt követően Pietro Parolin bíborossal folytatott megbeszélést az Államtitkárságon. A megbeszélések középpontjában a jó diplomáciai kapcsolatok és…
Csíksomlyót is érintette a romániai caminósok zarándoklata
Még a hónap elején, július 5-én indult útnak Jászvásárról, a Santiago de Compostelától 4500 kilométernyi távolságot jelölő kilométerkőtől a jubileumi szentév mottójával szívében a Camino de Santiago Barátai Egyesület néhány…
A debreceni püspöki hivatal vendégei voltak a demecseri egyházközség táborozói
A demecseri egyházközség nyári táborának résztvevői a debreceni püspöki hivatalba látogattak, ahol Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel is találkoztak – számolt be július 25-én a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.
A pápa táviratban köszöntötte Sergio Mattarella olasz elnököt születésnapja alkalmából
XIV. Leó táviratot küldött az Olasz Köztársaság elnökének, aki július 23-án töltötte be 84. életévét. A pápa kifejezte háláját Sergio Mattarellának a béke ügyéért végzett fáradhatatlan szolgálatáért – adta hírül…
Útravaló – 2025. július 28.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB ad útravalót.
Mai evangélium – 2025. július 28.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mt 13,31–35