Archives for Magyar Kurír - Page 4120
Otthontalanná váltak az iraki keresztények
Az iraki hadsereg támadást indított Moszul és a környékbeli települések visszafoglalásáért. A keresztények örülnek, hogy hazatérhetnek, de házaik nagy részét az Iszlám Állam katonái felgyújtották, lerombolták.
A Szent Márton-év lezárása Kismartonban
Az osztrák katolikus hírügynökség, a Kathpress november 12-én megjelent tudósításában számol be a november 11-én, Kismartonban tartott ünnepi szentmiséről, amelynek keretében lezárták a Szent Márton jubileumi évet a Burgenlandi Egyházmegyében.…
Ferenc pápa Twitter-üzenete november 13-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Radnóti Zoltán rabbi: Tudunk együtt dolgozni az irgalmasság gesztusaival
Október 30-án zsidó, keresztény és muszlim vallási vezetők és fiatal önkéntesek együtt láttak vendégül ünnepi ebéden budapesti szegényeket. Radnóti Zoltánt, a Mazsihisz rabbitestületének elnökét kérdeztük arról, mit jelent a zsidó…
Szent István-emlékműveket „gyűjt” a Mária Rádió
A Mária Rádió október 25-én indította útjára kampányát, amelyben a hazánkban és a határokon túl fellelhető Szent István-emlékművek felkeresésére buzdítják a hallgatókat.

Magyar szentek és boldogok
A mai nap a Mindenszentek ünnepéhez kötődik. Magyar népünk szentjeit, boldogjait köszöntjük.
Magyar szentek és boldogok
A mai nap a Mindenszentek ünnepéhez kötődik. Magyar népünk szentjeit, boldogjait köszöntjük.
Többezres tüntetés kezdődött Marosvásárhelyen a katolikus gimnázium védelmében
Több ezer ember gyűlt össze –a szervezők kérésére könyvvel a kezében – november 12-én, szombat délután a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus…