Archives for Magyar Kurír - Page 4178
Az új bíborosok között van az albán kommunista rezsim üldözését túlélő Ernest Simoni
Ferenc pápa bíborosi rangra emeli Ernest Simonit, aki katolikus papként az albán kommunista diktatúra idején üldöztetést szenvedett, 27 éven keresztül kényszermunkát végzett. Két éve, 2014. szeptember 21-én, tiranai látogatásakor Ferenc…
A római Pápai Német-Magyar Kollégium növendékeit szentelték
Október 10-én, hétfőn reggel 9-kor kezdődött az a három órán át tartó szentmise a római Szent Ignác-templomban, melynek főcelebránsa Stephan Ackermann trieri püspök volt. A zsúfolásig megtelt templomban öt növendéket…
Böjte Csaba a Hírvivők konferencián: A gyermek Jézus lelkületére van szükség a nevelésben
A párbeszédre való készség és a másikba fektetett bizalom fontosságát hangsúlyozta Böjte Csaba október 7-én, a szegedi Gál Ferenc Főiskolán megrendezett III. Hírvivők konferencián. Arról is szólt, hogy a gyermek…
Családi napot tartottak Debrecenben – KÉPRIPORT
A Debreceni Görögkatolikus Parókia családi napot rendezett október 8-án. A program közös imával kezdődött az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban, ahol rövid köszöntőt mondott Kapin István parókus, a máriapócsi kegyhely igazgatója.
Rózsafüzér Királynője-búcsút ünnepeltek Sopronban
Október 1-jén és 2-án tartották a Rózsafüzér Királynője-búcsút a domonkosok soproni Szent Júdás Tádé-templomában. A zarándokok nemcsak a városból, de a környező falvakból is érkeztek az ünnepre, többen gyalogosan.
A szegedi Csillagbörtön egykori hadifogolytáborában elhunytakra emlékeztek
A 600 férőhelyes Csillagbörtönben a szovjet Vörös Hadsereg 12 ezer hadifoglyot zsúfolt össze 1944–45-ben, közülük háromezer katona és civil soha többé nem hagyta el az épületet az elégtelen élelmezés és…
Magyar delegációk is részt vettek a Mária-kegyhelyek római jubileumán
Közel kilencven Mária-kegyhely küldöttsége gyűlt össze október 8-án a Szent Péter téren, ahol az irgalmasság szentéve egyik kiemelt rendezvényeként került sor a „máriás jubileumra”.
Színház a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanszállóján
Színházzá alakul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti Feszty Árpád úti Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállása. A 2016/17-es évadban az intézmény és a Medve Színpad közti együttműködés még szorosabbá válik, a…
Ferenc pápa Twitter-üzenete október 10-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Magyarok Nagyasszonyához fohászkodtak a székesfehérváriak elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnepén
A 75 éves jubileumát ünneplő maroshegyi Szent Kristóf-templomban gyűltek össze a székesfehérvári papok és hívek hagyományos elsőcsütörtöki közös imádságukra október 6-án, melyet Spányi Antal megyéspüspök vezetett.
