Archives for Magyar Kurír - Page 4190
Újranyitott a templom, ahol Jacques Hamel vértanúságot szenvedett
Október 2-án körmenettel, bűnbánati szertartással és szentmisével nyitották újra azt a francia templomot, ahol július 26-án dzsihadisták megölték Jacques Hamel atyát. Vizsgálják a vértanú pap boldoggáavatási eljárása megkezdésének lehetőségét.
A domonkos generális tartotta a jezsuita általános rendi gyűlés nyitómiséjét
A 36. jezsuita általános rendi gyűlés nyitómiséjét Bruno Cadoré, a domonkos rend generálisa mutatta be október 2-án a Jézus Társasága római templomában, az Il Gesùban.
Ferenc pápa Twitter-üzenete október 3-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Elhunyt Tóth Mária Mercédesz CND nővér
Szeptember 23-án, életének 88., szerzetességének 67. évében elhunyt Tóth Mária Mercédesz, a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend tagja. Testét, végakaratának megfelelően, október 1-jén a győri Szentlélek-templomban helyezték örök nyugalomra.
Húsz nyelven imádkozták a Miatyánkot a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban
Október 2-án újra megtelt a budapesti Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom, hogy „A Miatyánk hete” rendezvénysorozat befejező áhítata keretében érdeklődők, hívők és nem hívők együtt imádkozzák, hallgassák a Miatyánkot. Az…
A debreceni Istenszülő oltalma-templom búcsúját ünnepelték
Kocsis Fülöp érsek-metropolita mutatott be Szent Liturgiát október 1-jén a debreceni Istenszülő oltalma görögkatolikus templom búcsúján.
Kutatók Éjszakája Esztergomban a Pázmány bölcsészkarán
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának esztergomi képzési helyszínén idén is színes programokkal várták a Kutatók Éjszakáján, szeptember 30-án az érdeklődőket.
Márton Áron tiszteletére tartottak megemlékezést az izraeli magyar nagykövetségen
„Ember az embertelenségben” címmel szeptember 28-án megemlékezést tartottak a Világ Igaza címmel kitüntetett Márton Áron erdélyi püspök tiszteletére a tel-avivi magyar nagykövetségen. Az estet a követség és a Történelmi Magyarországról…
Willem Eijk holland bíboros az eutanázia engedélyezésének következményeiről
Willem Eijk bíboros szeptember 26-án, a kanadai katolikus püspöki konferencia találkozóján beszélt a főpásztoroknak arról, hogyan terjesztették ki Hollandiában az eutanáziát egyre több esetre annak 2002-es legalizálása óta.
A teremtett világ védelméről tartottak konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Emberi Méltóság és Társadalmi Igazságosság Tanszéke „A teremtés értéke – az ember méltósága” címmel szervezett konferenciát szeptember 27-én.
