Archives for Magyar Kurír - Page 4199
Megújult a szociális testvérek honlapja
Boldog Salkaházi Sára boldoggá avatásának 10. évfordulója tiszteletére megújult a Szociális Testvérek Társasága honlapja.
Ferenc pápa grúziai és azerbajdzsáni apostoli útjának programja
A Szentatya szeptember 30-án, pénteken reggel 9 órakor indul el Róma Fiumicino repülőteréről tizenhatodik nemzetközi apostoli látogatására. Utazása első állomására, a grúz fővárosba, Tbiliszibe négyórás repülőút után, helyi idő szerint…
Ökumené: hosszú út áll még előttünk – Szabó Ferenc előadása Pázmány Péter megigazulástanáról
A Szent István Társulat havi rendszerességű sorozatának keretében Szabó Ferenc SJ tartott előadást szeptember 26-án „Katolikus–protestáns hitviták és egyetértés a megigazulás tanában – Pázmánytól az Evangélikus–Katolikus Közös Nyilatkozatig” címmel a…
Karitatív szervezeteket tüntettek ki a menekültválság idején végzett munkájuk elismeréseként
Hat karitatív szervezet képviselője vehetett át miniszteri elismerő oklevelet Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárától és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkártól szeptember 27-én,…
Nagyváradon tartották a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülésszakát
Szeptember 26–27-én került sor a romániai püspöki kar őszi ülésszakára Nagyváradon. A nyitóülésen részt vett Miguel Maury Buendía bukaresti apostoli nuncius is.
Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 27-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Hogyan tovább? – családpasztorációs papi találkozó Leányfalun
Az őszi családpasztorációs papi találkozót szeptember 26–28. közt tartják Leányfalun. Az eszmecsere Veres András püspök, Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese, valamint Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora…
Ferenc pápa: A lelki vigasztalanságot az imádsággal győzhetjük le
Mi történik szívünkben, amikor a lelki vigasztalanság vesz erőt rajtunk? – ez volt Ferenc pápa reggeli homíliájának fő kérdése szeptember 27-én, kedden a Szent Márta-házban. Jób története kapcsán hangsúlyozta a…
Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kitüntetését vette át Erdő Péter bíboros Kölnben
Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia a „Tolerancia gyűrű” elnevezésű kitüntetést adományozta Erdő Péternek. A bíboros szeptember 26-án a kölni városházán Felix Unger professzortól, az akadémia elnökétől vette át az…
A négyezredik gyermeket látják vendégül Liechtensteinben a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében
25 éve utaznak rászoruló családok gyermekei a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével Liechtensteinbe, ahol a nagyhercegnő látja vendégül őket. Szeptember 26-án – egy tizenhat fős csoport tagjaként – immár a 4000.…
