Archives for Magyar Kurír - Page 4205
Egy nap a szeretetről és a szolgálatról – Teréz anyára emlékeztek Kecskeméten
Bács-Kiskun megye székhelyén szeptember 23-án neves előadók részvételével emlékkonferenciát tartottak Kalkuttai Szent Teréz anya tiszteletére Kecskemét Megyei Jogú Város Értékmegőrzési Bizottságának Egyházügyi Munkacsoportja és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány szervezésében.
Hat tanács az Anonim Alkoholistáktól, mely bármelyikünknek segítségére lehet
Akár szenvedsz valamilyen függőségtől, akár nem, az Anonim Alkoholisták meglátásai nagy segítséget nyújthatnak.
Akiktől sok jót kapnak a peremre szorultak – Bemutatkozott a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség
A Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség szeptember 23-án konferenciát tartott Budapesten, a Párbeszéd Házában. Az eseményhez kapcsolódóan Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a szövetség elnöke és az elnökségi tagok részvételével sajtótájékoztatón…
Egy tizenhét éves fiatalon hajtottak végre eutanáziát Belgiumban
A vonatkozó törvény 2014-ben történt módosítása óta először hajtottak végre eutanáziát egy kiskorún Belgiumban. Az eset kapcsán Angelo Bagnasco bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnöke tiltakozásának adott hangot, és…
A Szentszék csatlakozott az ENSZ korrupció elleni egyezményéhez
Pietro Parolin bíboros államtitkár szeptember 19-én, hétfőn az ENSZ New York-i székházában hivatalosan átadta a Szentszék csatlakozási dokumentumát a világszervezet korrupció elleni egyezményéhez, amely október 19-én lép hatályba.
A szerelem szentsége címmel nyitott szeminárium indul Nyíregyházán
„A szerelem szentsége” címmel nyitott szemináriumot hirdetnek a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, nem csak felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak. Az előadók Obbágy László és Gyurkovics Miklós lesznek.
Pietrelcinai Szent Pio áldozópap
Pio atya életútját idézzük fel mennyei születésnapján, liturgikus emléknapján, szeptember 23-án.
Drogterápiás képzést szervez határon túli szakembereknek a Katolikus Karitász
A Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata képzést és tanulmányi utat szervez a drogmegelőzés és drogterápia területein dolgozó határon túli magyar szakemberek számára Budapesten.
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe a Madarasi-Hargitán
A csíkmadarasi hívek szeptember 17-én a Madarasi-Hargita csúcsán tartották Szent Kereszt felmagasztalásának búcsúünnepét, az 1801 méteren felállított fakereszt tövében.
Megnyitották Győrben az Istvánffy Benedek barokk zeneszerző életművét bemutató kiállítást
Szeptember 19-én nyitották meg a szentmártoni (ma Pannonhalma) születésű barokk zeneszerző, Istvánffy Benedek (1733–1778) életművét bemutató tárlatot a győri Richter János Hangversenyteremben.
