Archives for Magyar Kurír - Page 4210
Ferenc pápa Assisiben: A keresztények árasszanak irgalmat a világba
Ferenc pápa szeptember 20-án Assisiben, miután találkozott a vallási vezetőkkel és a menekültekkel, elmélkedést mondott a keresztények ökumenikus imádságán, majd a záró ünnepségen is felszólalt, amelyen minden vallási képviselő hitet…
Megáldották a felújított Lukács-keresztet Répcelakon
Ugyan még építési terület a környezete, de szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Aigner Géza plébános megáldotta az útépítés miatt áthelyezett és felújított Lukács-keresztet a Vas megyei Répcelakon.
Egy évtizeden belül újjáépülhet a szegedi Kálvária-kápolna
Öt éve állították fel az emlékkeresztet a lerombolt szegedi Kálvária téri kápolna helyén. Erre emlékezett szeptember 18-án este az Élhető Szegedért Egyesület. Ünnepi szentmisét mutatott be Máté János eleki plébános…
Gyűjtést szervez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az atyhai templom újjáépítésére
A villámcsapás következtében szeptember 19-én leégett a székelyföldi Atyha római katolikus templom újjáépítésére hirdetett gyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A vallási vezetők közös békefelhívása Assisiben
A találkozó utolsó programja a vallási vezetők közös békefelhívásának felolvasása volt a Szent Ferenc téren; ennek egy-egy példányát a vezetők gyerekeknek adták át, akik pedig az országok állami vezetőinek vitték.…
Ferenc pápa Assisiben: Egyedül a béke szent, a háború sohasem!
Szeptember 20-án délután Ferenc pápa ökumenikus imádságot vezetett a Szent Ferenc-bazilika alsó templomában, ennek keretében elmélkedést is tartott, ezt követően a Békeszomj című vallásközi béketalálkozó zárószertartásán mondott beszédet a Szent…
Ozsvári Csaba ötvösművészre emlékeztek a Szent István-bazilikában
Ozsvári Csabára, a művészre, a férjre, a családapára emlékezett Ozsváriné Ramocsai Imri és Kovács Gergely történész szeptember 19-én este az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Szent István-bazilika Mária-termében „Szerette…
Ferenc pápa ötszáz vallási vezetővel és menekültekkel ebédelt Assisiben
A „Szomjazzuk a békét - Vallások és kultúrák párbeszédben” című, a Szent Egyed közösség által szervezett vallásközi béketalálkozó utolsó napjára ellátogatott Ferenc pápa, találkozott a felekezetek vezetőivel, és beszédet mondott…
Tízéves a Nyolc Boldogság Közösség budapesti háza – KÉPRIPORT
2006 őszén érkezett a Nyolc Boldogság Közösség a budapesti Örökimádás-templomba; szeptember 10-én ünnepelték barátaikkal a tízéves évfordulót. A szentmisét Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, aki tíz évvel ezelőtt közreműködött…
Ferenc pápa: Érezzünk szégyent a háború miatt!
Térden állva imádkozzunk a béke Istenéhez együtt, túl a vallási megosztottságon, érezzünk szégyent a háború miatt, és ne csukjuk be fülünket a szenvedők fájdalomkiáltása előtt – mondta a pápa szeptember…
