Archives for Magyar Kurír - Page 4245
„Egy szívvel-lélekkel” – Nagyszokondon táboroztak augusztusban a szatmári egyházmegyei fiatalok
Augusztus 1. és 26. között, négy héten át várták a Szatmár megyei Nagyszokondon a Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központ „Egy szívvel-lélekkel” mottó jegyében megrendezett táboraiba a gyerekeket és fiatalokat.
Diakónust szenteltek Beregdarócon
Keresztelő Szent János próféta vértanúságának emléknapján, augusztus 29-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregdarócon Kocsis Fülöp érsek-metropolita diakónussá szentelte Gajdos László csegöldi lelkipásztori kisegítőt.
A Nagybecskereki Egyházmegye hitoktatóinak találkozója
A vajdasági Nagybecskereken augusztus 27-én tartották meg az egyházmegyei hitoktatók tanév előtti összejövetelét, amelyen Német László püspök köszöntötte a résztvevőket, Csipak Csaba püspöki irodaigazgató pedig kiosztotta a hittanárok kinevezéseit és…
Hívom a családokat 2016 szeptemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Ferenc pápa beszéde a kardiológusok római világkongresszusán
Ferenc pápa augusztus 31-én beszédet mondott a kardiológusok olasz fővárosban megrendezett világkongresszusán, melyre ezúttal 140 országból mintegy 35 ezer résztvevő érkezett.
Ismét Magyarországra látogat Nick Vujicic
„Stand Strong!”, azaz „Maradj erős!” címmel indult kampánykörútra a kéz és láb nélkül született világhírű tréner és motivációs prédikátor, Nick Vujicic idén januárban. Magyarországi programjáról augusztus 31-én tartottak sajtótájékoztatót a…
Kamaszkori kérdésekről a Képmás magazinban
A havonta megjelenő Képmás magazin szeptembertől új sorozatot indít „Hármas kötés” címmel, amelyben a szülőknek és a pedagógusoknak ad praktikus tanácsokat a fiatalok problémáinak, gondjainak felismerésére és megoldására.
A magyar görögkatolikus egyház oktatási rendszerének történetéről tartottak előadást Dublinban
Az augusztus 23–26. között Dublinban rendezett Európai Neveléstudományi Konferencián (European Conference on Educational Research – ECER) Inántsy Pap Ágnes, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola tanára a magyar görögkatolikus egyház oktatási-nevelési…
Nyiredy Maurus OSB: Amit az Ószövetség Jézusból láttat…
Pákozdi István egyetemi lelkész ismertetését adjuk közre Nyiredy Maurus bencés szerzetes új kötetéről, melyet a Tihanyi Bencés Apátság adott ki.
Az élet igéje – 2016. szeptember
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely…
