Archives for Magyar Kurír - Page 4550
A közelség kultúrájának építésére hívta a pápa a vatikáni egészségügyi konferencia résztvevőit
A másik emberhez való közelség túllép minden nemzetiségen, társadalmi osztályon és valláson – mondta a Ferenc pápa november 19-én, amikor az Egészségügy Pápai Tanácsa 30. nemzetközi konferenciájának 550 résztvevőjét fogadta…
Napi sajtószemle
A november 20-i nyomtatott és online sajtó szemléje
A Háló mozgalom találkozói a magyar szórvány napján
A magyar szórvány napjához kapcsolódva három helyen, Beregszászon, Brassóban és Nagybecskereken szervezett egész napos találkozót a Háló mozgalom november 14-én.
Filozófiai eszmecsere a migrációs válságról a Pázmányon
A filozófia világnapja alkalmából november 18-án került sor a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának budapesti Sophianum épületében arra a kerekasztal-beszélgetésre, amelyen négy egyetemi oktató vitázott arról, hogy a migrációs válság…
Megérkezett a karácsonyfa a Szent Péter térre
November 18-án, szerdán éjjel megérkezett, majd csütörtökön délelőtt felállították a karácsonyfát a Szent Péter téren.
Januárban a római zsinagógába látogat a pápa
A római főrabbi és a zsidó közösség meghívásának eleget téve Ferenc pápa 2016. január 17-én, vasárnap délután fölkeresi a zsidó nagytemplomot. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy egy pápa látogatást…
Szent Erzsébet ünnepén Bíró László szentmisét mutatott be Moldovában
Anton Coșa chișinăui püspök meghívására Bíró László tábori püspök, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, Majnek Antal munkácsi püspök, valamint a Fokoláre mozgalom néhány tagja november 16–17-én látogatást tett…
Ferenc pápa: Jézus sír a világ fölött, mert az gyilkol, és nem érti a békét
Ma az egész világ háborúban áll, amit semmivel nem lehet igazolni. A béke útjának visszautasítása miatt maga Isten, maga Jézus is sír. Ferenc pápa erről beszélt november 19-én reggel, a…
Vörösmarty Mihály halálának 160. évfordulójára
1855. november 19-én halt meg a magyar romantika legnagyobb alkotója, a Szózat költője, Vörösmarty Mihály.
Szent Ányos püspök ünnepe Tihanyban
Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság védőszentjére, Szent Ányosra (Anianus; Aignan) november 17-én. A latin nyelvű szertartás főcelebránsa Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius volt.