Archives for Magyar Kurír - Page 4568
120 éve született Öveges József fizikaprofesszor
1895. november 10-én a Zala megyei Pákán született Öveges József piarista tanár, Kossuth-díjas fizikus. Tudományos munkássága mellett rádiós és televíziós ismeretterjesztő sorozatai által vált országszerte ismertté.
Új püspököt szentelt Ferenc pápa a lateráni bazilikában
A Szentatya szentmisét mutatott be a Lateráni Szent János-bazilika, vagyis Róma püspöki székesegyháza templomszentelési ünnepén, november 9-én este. A szentmisén a pápa püspökké szentelte Angelo De Donatist.
Megnyílt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja
2016. július 25. és 31. között Krakkóban kerül sor a következő Ifjúsági Világtalálkozóra. A világ katolikus ifjúságának legnagyobb rendezvényére több millió fiatalt, köztük több ezer magyart várnak a szervezők. A…
Párkapcsolati képzést rendeztek Nagyváradon
„Párkapcsolati műhely” címmel a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Parázs Központjának munkatársai tartottak szakmai képzést fiatal párok és az őket elkísérő papok számára november 6-án és 7-én a Nagyváradi Egyházmegye Felnőttképző Központjában.
Párkapcsolati képzést tartottak Nagyváradon
„Párkapcsolati műhely” címmel a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Parázs Központjának munkatársai tartottak szakmai képzést fiatal párok és az őket elkísérő papok számára november 6-án és 7-én a Nagyváradi Egyházmegye Felnőttképző Központjában.
Kórustalálkozót tartottak Szent Imre ünnepe alkalmából Nyíregyházán
November 7-én, szombaton első ízben rendezték meg Nyíregyházán a Szent Imre Egyházi Kórustalálkozót, melynek keretében debreceni és nyíregyházi katolikus énekkarok mutatták be műsorukat a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola,…
Szent Márton formabontó és vagány volt
Szent Márton formabontó és vagány volt, akit sem katonaként, sem szerzetesként, sem püspökként nem lehetett könnyen besorolni, de aki mindig közel állt az emberekhez – mondta Fehérváry Jákó bencés szerzetes…
„Etikus adománygyűjtő szervezet” címmel ismerték el a Jézus Társasága Alapítványt
A Jézus Társasága Alapítvány november 4-én hivatalosan megkapta az „Etikus adománygyűjtő szervezet” minősítést, amelyet eddig összesen tizenöt, többnyire nagyobb civil szervezet nyert el.
Rekviemmel emlékeztek a katyńi mészárlás áldozataira Szegeden
A katyńi mészárlás áldozataira emlékeztek a szegedi dómban november 8-án a lengyel függetlenség közelgő ünnepe alkalmából, Király László zeneszerző és Polner Zoltán költő „Katyńi requiem” című művének ősbemutatójával és a…
Napi sajtószemle
A november 10-i nyomtatott és online sajtó szemléje.