Archives for Magyar Kurír - Page 4574
Lampionos felvonulással emlékeztek Szent Mártonra Szombathelyen
„Szent Márton ládája” elnevezéssel új karitatív kezdeményezés indul a Szent Márton-évben – jelentette be Veres András szombathelyi megyéspüspök november 6-án este, amikor ünnepi vesperással és lampionos felvonulással emlékeztek a Savariában…
Ferenc pápa a Keresztény Világfórumhoz: Hallgassuk meg az üldözött keresztényeket!
November 2. és 4. között tartották Tiranában, Albánia fővárosában a Keresztény Világfórumot (Global Christian Forum), melynek témája ez volt: „Diszkrimináció, üldözés, vértanúság: együtt követni Krisztust”. Ferenc pápa üzenetet küldött a…
Keresztelőkápolnát szenteltek Encs-Fügödön
Az Encs Fügöd nevű városrészében kialakított közösségi teret és a keresztelőkápolnát Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke szentelte fel ünnepélyes keretek között november 5-én.
Holland karitatív szervezetek ülése – Az emberi méltóságért szóló hangunk a Teremtő hangja
Konferenciát rendezett a hollandiai Oosterhoutban a szociális területen tevékenykedő katolikus szervezetek szövetsége (VKMO) november 5-én. A tanácskozáson Michel Remery, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) főtitkárhelyettese is felszólalt.
A grenadai kormányzót fogadta a pápa
Ferenc pápa november 6-án, pénteken délelőtt fogadta a Vatikánban a közép-amerikai állam főkormányzóját, Cécile Ellen Fleurette La Grenadét, aki az audienciát követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Gallagher…
Várszegi Asztrik beszéde Göncz Árpád temetési szertartásán
Az Óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra az életének kilencvennegyedik évében elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnököt november 6-án. A gyászszertartást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezette, búcsúztató beszédét az alábbiakban teljes…
Ferenc pápa: Az egyház szolgáljon, ne kiszolgáltassa magát
A Szentatya november 6-án, pénteken reggel a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmise homíliájában a Szent Pál-i szolgálatot állította szembe az evangéliumban szereplő hűtlen intéző magatartásával.
Újraszentelték Szent Márton templomát Szombathelyen
Szent Márton a testvéri szeretet olyan szentje, aki a humánum szempontjából a nem hívőknek is fontos lehet – fogalmazott Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a szombathelyi…
Aradi vendégművészek léptek fel a temesvári máltai központban
A Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiájának szociális központjában zenei ajándékkal lepték meg aradi vendégművészek november 4-én az idősotthon lakóit.
Ünnepélyesen megerősítették a Szent II. János Pál Iskolaközpont új nevét
A budapesti intézményben Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrált ünnepi szentmisét november 6-án abból az alkalomból, hogy a volt Szent Benedek Iskolaközpont felvette Szent II. János Pál pápa nevét,…