Archives for Magyar Kurír - Page 4575
Mindenszentek ünnepe a veszprémi temetőben
Közösen látogattak ki a veszprémi Vámosi úti temetőbe november 1-jén a hívek. A ravatalozónál együtt emlékeztek meg elhunyt szeretteikről és hozzátartozóikról.
Ferenc pápa új érseket nevezett ki Barcelonába és Brüsszelbe
A Szentatya november 6-án, pénteken Juan José Omella Omellát barcelonai érsekké, Jozef De Keselt pedig mechelen-brüsszeli érsekké nevezte ki.
Boldog Apor Vilmosra emlékeztek Ácson
A Komárom-Esztergom megyei Ács katolikus templomába érkezett Boldog Apor Vilmos ereklyéje október elején, a vértanú püspök tiszteletére meghirdetett imaév keretében.
Székesfehérvári diákok emlékeztek Szent Imrére, iskolájuk névadójára
A székesfehérvári Szent Imre-templomban ünnepelték a város önkormányzatának képviselői jelenlétében Imre herceget a Szent Imre Általános Iskola diákjai és óvodásai november 5-én. Az ünnepi szentmisét Ugrits Tamás püspöki biztos mutatta…
Nincs több idő! – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőinek szociálpolitikai helyzetjelentése
„Az idők jelei” címmel vitairatot adott ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre. A szociális fejezetet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két vezetője,…
Közvetítés a Szent Márton-év szombathelyi megnyitásáról a katolikus médiában
A november 6–7-i szombathelyi ünnep eseményeit a katolikus médián keresztül nyomon követhetik mindazok, akik személyesen nem tudnak jelen lenni a nyugat-magyarországi városban.
Első díjat nyert a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola szakmódszertani pályázata
A hittanoktatás megújításával foglalkozó pályázattal nyerte el az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának elismerését a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola munkacsoportja. A díjat november 3-án adták át Pécsen, az akadémiai testület székházában.
Első díjat nyert a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola szakmódszertani pályázata
A hittanoktatás megújításával foglalkozó pályázattal nyerte el az MTI Pécsi Akadémiai Bizottságának elismerését a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola munkacsoportja. A díjat november 3-án adták át Pécsen, a PAB székházában.
Napi sajtószemle
A november 6-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Szünet nélkül segít a Katolikus Karitász Szlovéniában
Továbbra is sok a teendő a dobovai karitászbázison, ahol a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete október 24-e óta teljesít szolgálatot. Bár a táborban egyszerre nem tartózkodnak sokan, folyamatosan érkeznek a menekültek.…