Archives for Magyar Kurír - Page 4617
Elhunyt Kabar Sándor
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a saját, valamint a pilisszentlászlói Szent László-plébánia nevében is fájdalmas lélekkel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Kabar Sándor pápai prelátus, plébános életének 88., papságának 65. évében,…
Vörös Győző ókorkutató-akadémikus tartott előadást Zsámbékon
Január 11-én, hétfőn 17 órától Vörös Győző egyiptológus, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja, a Jordániában található Machaerus erődítmény régészeti feltárását vezető kutató tartott előadást a zsámbéki premontrei iskolában.
Ferenc pápa Twitter-üzenete január 12-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Tóth Tihamér könyvei angolul
Az Angelus Press amerikai egyházi kiadó 2015-ös karácsonyi katalógusa nagy terjedelemben, 88 oldalon került az olvasókhoz. Az újdonságok között, egy teljes oldalon, Tóth Tihamér püspök „Krisztus és az ifjú” című…
Feleltetőgép, Műegér és Tücsök – 100 éve született Kovács Mihály piarista kibernetikatanár
Száz évvel ezelőtt, 1916. január 2-án született az első magyar középiskolai kibernetikatanár, a mai gimnáziumi informatikatanárok előfutára, a hatvanas évek egyik legmodernebb magyar tudományos gondolkodója: Kovács Mihály piarista szerzetes. Képes…
Eddig egymillió zarándok lépett át a római szent kapukon
A Ferenc pápa által december 8-án megnyitott szentév kezdete óta már több mint egymillió zarándok lépett át a Róma városában megnyitott szent kapukon – tájékoztatott vasárnap Rino Fisichella érsek, a…
Neveléstudományi konferenciát szervez az Apor Vilmos-főiskola
Neveléstudományi konferenciát rendeznek a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán április 21-én.
Rekonstruálták a szegedi Szent Demeter-plébániatemplomot
A szegedi Szent Demeter-plébániatemplom elméleti rekonstrukcióját a Pazirik Informatikai Kft. készítette el. A képeken megelevenedik a 11. századi alapokon nyugvó építmény, melyből – annak elbontása után – csak a Dömötör-torony…
Beöltözést ünnepeltek a Vianney Testvérek
Új novíciussal gyarapodott a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség 2015. december 31-én a szabolcsi Pócspetriben. A megszentelt életet élő közösség alapítását tavaly július 8-án Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök…
Erdélyi Zsuzsannáról nevezték el a Keresztény Múzeum népi vallásosság gyűjteményét
Január 10-én zárult a Keresztény Múzeum „Begyütt Jézus a házamba” című kiállítása a Pesti Vigadóban. A záróünnepségen bejelentették: létrehozójáról, Erdélyi Zsuzsannáról nevezik el a Múzeum népi vallásosság gyűjteményét, mely Erdő…
