Archives for Magyar Kurír - Page 4623
Az Egyesült Államok püspökei kiállnak a fegyvertartás korlátozása mellett
Az Egyesült Államok katolikus főpásztorai üdvözölték az új elnöki intézkedést, amellyel Barack Obama csökkenteni próbálja a lőfegyverek okozta erőszakot az országban.
Ferenc pápa: Az irgalmas cselekedetek állnak hitünk középpontjában
Az Istenbe vetett hitünk magvát, „szívét” jelentik az irgalmas cselekedetek – állapította meg homíliájában Ferenc pápa január 7-én, csütörtökön reggel. Ezzel a szentmisével a karácsonyi szünet után folytatódnak a reggeli…
Mágusok, avagy napkeleti bölcsek?
Heidl György írását adjuk közre, mely a Pécsi Egyházmegye honlapjának Vadfüge rovatában jelent meg.
Patakot szenteltek Ózdon vízkereszt napján
Az Ózdi Görögkatolikus Egyházközség hívei január 6-án, vízkereszt napján kivonultak az Ózd-patakhoz, ahol Orosz István parókus megszentelte a vizet, és Isten áldását kérte a vízből merítőkre és az egész városra.
Turkson bíboros a piac morális kihívásaira hívta fel a vállalkozók figyelmét Chilében
A világgal és az emberekkel való kapcsolatot a gondoskodás szempontjából kell értelmezni – buzdította Peter Turkson bíboros, a ghánai Cape Coast város érseke, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnöke…
Ferenc pápa imaszándéka januárban
A Szentatya 2016 januárjától minden hónapban rövid videoüzenetben is megosztja, kommentálja imaszándékát.
Vízkereszt ünnepe egyházmegyéinkben
Egyházunk Urunk megjelenését ünnepli január 6-án. Vízkereszt napján főpásztoraink ünnepi szentmiséket mutattak be a püspöki székhelyeken.
Ökumenikus lelkigyakorlatot tartanak Pannonhalmán
Február 25. és 27. között „Hallgasd meg, ó fiam…” – evangéliumi élet a bencés hagyományban címmel ökumenikus lelkigyakorlatra várják a 30 és 60 év közötti egyházi és gyülekezeti szolgálattevőket Pannonhalmára.
Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész adott koncertet Szegeden vízkereszt ünnepén
Vízkereszt alkalmából tartottak koncertet január 6-án Szegeden, a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében.
Két és fél millió dollárral támogatja a közép- és kelet-európai egyházakat az amerikai püspöki kar
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája (USCCB) két és fél millió dollárt irányzott elő Közép- és Kelet-Európa egyházai számára – áll a konferencia albizottságának jegyzékében.
