Archives for Magyar Kurír - Page 4624
Somogy Polgáraiért díjat kapott a marcali Fény Gyermekei Katolikus Ifjúsági Zenekar
Január 6-án, vízkereszt ünnepén tartották a somogyi megyenapot, a rendezvényen adták át a Somogy Polgáraiért elnevezésű kitüntetést is – tájékoztatta szerkesztőségünket Kiss Iván, Marcali plébánosa.
Somogy Polgáraiért díjat kapott a marcali Fény Gyermekei Katolikus Ifjúsági Zenekar
Január 6-án, vízkereszt ünnepén tartották a somogyi megyenapot, a rendezvényen adták át a Somogy Polgáraiért elnevezésű kitüntetést is – tájékoztatta szerkesztőségünket Kiss Iván, Marcali plébánosa.
Pincehelyi családos esték
A Tolna megyei Pincehely nagyközség katolikus családos közössége 2015 novemberében ötalkalmas előadás-sorozatot indított, amelynek célja, hogy a hívek tanúságtevő, hiteles embereket ismerhessenek meg, akik személyiségükkel, történetükkel gazdagíthatják a mindennapokban megélt…
Orosz Atanáz püspök megszentelte a Bodrog vizét
Január 6-án, Úrjelenés (vízkereszt) ünnepén a Miskolci Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz megszentelte a Bodrog folyó vizét.
Szent Efrém Férfikar – Orosz, közép-európai és közel-keleti zene az Orientale lumen idei sorozatában
Az orosz, a közép-európai és a közel-keleti egyházzene is megelevenedik a Szent Efrém Férfikar idei Orientale lumen sorozatában a Szent István-bazilikában.
Ternyák Csaba áldotta meg az átadott Egri Érseki Palota Kulturális és Turisztikai Látogatóközpontot
Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg január 6-án, Urunk megjelenése, vízkereszt ünnepén az Egri Érseki Palota Kulturális és Turisztikai Látogatóközpontot, mely a megújult érseki palota legrégebbi, középső szárnyában került kialakításra.
Cristina nővér énekel az Apácashowban
December 10-én mutatták be az Apácashow színpadi változatát a római Brancaccio színházban. Cristina nővér, az olasz Voice tehetségkutató győztese örömmel vállalta a fiatal novícia szerepét, úgy érzi, ezzel is közelebb…
Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita megszentelte a Dunát
Vízkeresztet élővízszenteléssel ünnepelte a budai görögkatolikus egyházközség január 6-án. A Szent Liturgiát Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye metropolitája mutatta be a Fő utcai Szent Flórián-templomban, majd a hívekkel a Duna-partra…
Ferenc pápa: Az egyház nem saját fényétől ragyog, hanem Krisztus fényét tükrözi!
Január 6-án, vízkereszt ünnepén az egyház titkáról elmélkedett a Szentatya: az egyház Krisztusnak fényét tükrözi vissza, mint a hold a napét, és az a feladata, hogy minden emberhez eljuttassa Krisztus…
Urunk megjelenésének ünnepe Pannonhalmán
Várszegi Asztrik főapát január 6-án, Urunk megjelenése, vízkereszt ünnepén délben ünnepi konventmisét mutatott be a Szent Márton-bazilikában, Pannonhalmán. A liturgián a pannonhalmi bencés szerzetesközösség, a gimnázium diákjai és tanárai, valamint…
