Archives for Magyar Kurír - Page 4657
Adventi jótékonysági estet szervezett a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség
Adventi koncerttel egybekötött jótékonysági estet szervezett a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Lélek-Jelenlét Alapítvány 2015. december 8-án.
Ferenc pápa: Uram, segíts, hogy kitárjam szívem kapuját!
December 16-án a Szentatya az irgalmasság évének jeleiről elmélkedett katekézisében. A szent kapun való áthaladásnak és a szentgyónásnak is szívünk megnyitásához, a szeretet és az irgalmasság konkrét megéléséhez kell vezetnie.…
A Passau-i Egyházmegye ifjúsága tett látogatást a Szatmárnémeti Egyházmegyében
December 11. és 13. között a Passau-i Egyházmegye fiataljait látta vendégül a Szatmárnémeti Egyházmegye, hogy a két római katolikus egyházmegye partnerségét egymás meglátogatása által is erősítsék.
Megjelent a Beer Miklóssal készült interjúkötet
A Beer Miklós váci megyéspüspökkel készült interjúkötet „Szeressek ott, ahol gyűlölnek” címmel karácsony alkalmából jelent meg. A könyvben szó esik hétköznapi világunkról, az egyházról és a hit titkairól.
Újabb szent kapuk nyílnak a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség területén
Advent negyedik vasárnapján Gyulafehérváron, a 9 órakor kezdődő szentmise keretében Jakubinyi György érsek megnyitja a székesegyház szent kapuját, Kolozsváron pedig ugyanazon a napon Kovács Sándor főesperes-plébános a 6 órakor kezdődő…
Új mesterveret örökíti meg a felújított szegedi dómot
A Szabó Géza ötvösmester és Fritz Mihály tervező nevéhez fűződő új érem egyik oldala a szegedi dómot ábrázolja kívülről, a másik a templom felújításkor áthelyezett baldachinját.
Elhunyt Plósz Katalin M. Georgia szerzetesnővér
December 7-én hosszú, türelemmel és hittel viselt szenvedés után az Úr magához szólította Georgia nővért, „Dzsordzsi nénit”, a debreceni Svetits Intézet és a budapesti Patrona Hungariae egykori fizika–matematika szakos szerzetes…
A Magyar Bencés Kongregáció közleménye a komáromi bencés rendház megszüntetésének ügyében
Az alábbiakban közreadjuk a Magyar Bencés Kongregáció közleményét a Magyar Bencés Kongregáció komáromi székhelyű rendházának ügyében a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja által meghozott döntés tárgyában.
Elhunyt Nepál első püspöke
December 8-án, négy nappal 78. születésnapja előtt elhunyt Nepál első püspöke, Anthony Sharma, akinek főpásztorsága a katolikus egyház virágzását hozta el Nepálban.
Pásztorjáték fogyatékkal élők előadásában
A „Szent Család” című betlehemes játékkal mutatkozott be a Baranya Megyei Fogyatékos Személyek Otthona december 14-én a pécsi Dóm-kőtárban. Az előadásra a térségből több fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézményt is meghívtak.
