Archives for Magyar Kurír - Page 4675
A magyarországi egyházi bírósági helynökök rendkívüli ülése
A magyarországi egyházi bírósági helynökök és az egyházi bíróságokon szolgálatot teljesítők rendkívüli ülésére került sor december 7-én, amelyen részt vettek a Kánonjogi Posztgraduális Intézet professzorai és hallgatói is – tájékoztatta…
Jótékonysági adventi vásárt szerveztek Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye adventi jótékonysági vásárt rendezett december 5-én a püspöki palota kertjében.
Ferenc pápa imája az irgalmasság rendkívüli szentévére
Az irgalmasság rendkívüli szentéve december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul.
Az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció Debrecenben
November 21-én kezdődött a Katolikus Karitász kettős jubileumi éve: a szervezet megalakulásának 85., újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepli. Az emlékév keretében meghirdetett „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű szolidaritási akcióhoz december 6-án…
A szeged-petőfitelepi Jézus Szíve-templom megáldásának 80. évfordulóját ünnepelték
November 22-én, vasárnap Kiss Rigó László püspök megáldotta a szeged-petőfitelepi templom homlokzatán levő, Boldog Scheffler János szatmári vértanú püspököt ábrázoló új, színes ablakot.
Magyarország új szentszéki nagykövete átnyújtotta megbízólevelét Ferenc pápának
A pápa december 7-én, hétfőn délben az Apostoli Palota dolgozószobájában fogadta Habsburg-Lotharingiai Eduárdot, Magyarország szentszéki nagykövetét, családját és kíséretét.
A második gyertya lángja is fellobbant a székesfehérvári adventi udvar koszorúján
December 5-én is sokan látogattak el a székesfehérvári püspökség udvarába, ahol Spányi Antal megyéspüspök közös imádság keretében meggyújtotta a második gyertyát is az adventi koszorún.
Ferenc pápa Misericordiae vultus kezdetű bullája
Ferenc pápa április 11-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapja előestéjének első vesperásán tette közzé a szentévet meghirdető bulláját, amelynek címe: Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca). A pápai dokumentumot Diós István fordításában,…
Görögkatolikus gyermekotthonok focitornája Hajdúdorogon
December 5-én a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ sportcsarnokában tartották a görögkatolikus gyermekvédelmi intézményekben élő fiatalok részére ötödik alkalommal megrendezett Szent Lukács Focikupát.
Szent Lukács görögkatolikus focitornát rendeztek Hajdúdorogon
December 5-én a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ sportcsarnokában tartották a görögkatolikus gyermekvédelmi intézményekhez tartozó fiatalok részére ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Szent Lukács Focikupát.
