Mikulás a Pápai Magyar Intézetben
Posted in: Magyar KurírIdén is megrendezték a Rómában élő, illetve ott tanuló magyar papok, szerzetesek, szerzetesnők és papnövendékek hagyományos Mikulás-ünnepségét a Pápai Magyar Intézetben december 3-án este.
Idén is megrendezték a Rómában élő, illetve ott tanuló magyar papok, szerzetesek, szerzetesnők és papnövendékek hagyományos Mikulás-ünnepségét a Pápai Magyar Intézetben december 3-án este.
Az olaszoknak változatlanul továbbra is tetszik a Ferenc keresztnév. „Papa Francesco” megválasztása után a harmadik évben is ezt a nevet adják a legszívesebben az olasz szülők a gyermekeiknek – derül ki az Istat, az olasz Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.
Advent második vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 3,1–6)
Endrédy Vendel egykori matematika-fizika szakos tanár, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója, zirci apát tiszteletére országos csillagászati tablókészítő pályázatot hirdet „20 év múlva a Marson” címmel az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola – tájékoztatott Szalai Viktor.
A Juszef Anton Makhlouf néven született Szent Charbel libanoni maronita szerzetes volt, Kelet nagy misztikus szentje és aszkétája (1828–1898), akit VI. Pál 1968-ban boldoggá, 1977-ben szentté avatott. Nabil Lebbos filmjében az idős, haldokló atya emlékeiben idéződnek fel életének főbb eseményei.
Ferenc pápa december 4-én audiencián fogadta a Vatikánban a Fülöp-szigeteki Köztársaság elnökét. Benigno S. Aquino III feleségével és kíséretével a kihallgatás után találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Antoine Camilleri prelátussal, az államközi kapcsolatok titkárhelyettesével.
Az irgalmasság rendkívüli szentévének kezdetén a magyarországi és külhoni egyházmegyék kijelölt templomaiban is sor kerül a szentévi kapuk ünnepélyes megnyitására. A szentkapuk megnyitásának időpontjait az alábbiakban közöljük.
Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!
A hit földbe rejtett kincs, amelyet ki kell bányászni – mondta Beer Miklós váci megyéspüspök a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának az ünnepén, december 4-én tartott szentmisén a budapesti sziklatemplomban. A szertartáson igét hirdetett Fabiny Tamás evangélikus püspök.
December 4-én kihirdették a Vigilia folyóirat „A keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában” címmel kiírt pályázatának díjazottjait a Sapientia Főiskola dísztermében. Lukács László főszerkesztő szerint a pályaművek közös gondolkodást indítottak, lehetőséget teremtettek a párbeszédre.