Archives for Magyar Kurír - Page 4730
Szalézi munkatársak találkoztak Péliföldszentkereszten
Péliföldszentkereszten tartották éves fórumukat a szalézi munkatársak november 6. és 8. között. A szalézi karizmán osztozó, világiakból álló „harmadrendet” is a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János hívta életre, hogy…
A toszkánai pápalátogatás apró mozzanatai
A firenzei dómban mondott beszéde után Ferenc pápa a Santissima Annunziata-bazilikában találkozott a betegekkel, majd a téren működő szegények menzáján fogyasztotta el ebédjét – természetesen a rászorulókkal együtt – november…
Kőkeresztmegáldás Agyagosszergényben
A hansági Agyagosszergény község külterületén, a Borsószer dombon álló felújított kőkereszt megáldására október 25-én, vasárnap került sor.
120 éve született Öveges József fizikaprofesszor
1895. november 10-én a Zala megyei Pákán született Öveges József piarista tanár, Kossuth-díjas fizikus. Tudományos munkássága mellett rádiós és televíziós ismeretterjesztő sorozatai által vált országszerte ismertté.
Új püspököt szentelt Ferenc pápa a lateráni bazilikában
A Szentatya szentmisét mutatott be a Lateráni Szent János-bazilika, vagyis Róma püspöki székesegyháza templomszentelési ünnepén, november 9-én este. A szentmisén a pápa püspökké szentelte Angelo De Donatist.
Megnyílt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja
2016. július 25. és 31. között Krakkóban kerül sor a következő Ifjúsági Világtalálkozóra. A világ katolikus ifjúságának legnagyobb rendezvényére több millió fiatalt, köztük több ezer magyart várnak a szervezők. A…
Párkapcsolati képzést rendeztek Nagyváradon
„Párkapcsolati műhely” címmel a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Parázs Központjának munkatársai tartottak szakmai képzést fiatal párok és az őket elkísérő papok számára november 6-án és 7-én a Nagyváradi Egyházmegye Felnőttképző Központjában.
Párkapcsolati képzést tartottak Nagyváradon
„Párkapcsolati műhely” címmel a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Parázs Központjának munkatársai tartottak szakmai képzést fiatal párok és az őket elkísérő papok számára november 6-án és 7-én a Nagyváradi Egyházmegye Felnőttképző Központjában.
Kórustalálkozót tartottak Szent Imre ünnepe alkalmából Nyíregyházán
November 7-én, szombaton első ízben rendezték meg Nyíregyházán a Szent Imre Egyházi Kórustalálkozót, melynek keretében debreceni és nyíregyházi katolikus énekkarok mutatták be műsorukat a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola,…
Szent Márton formabontó és vagány volt
Szent Márton formabontó és vagány volt, akit sem katonaként, sem szerzetesként, sem püspökként nem lehetett könnyen besorolni, de aki mindig közel állt az emberekhez – mondta Fehérváry Jákó bencés szerzetes…
