Napi sajtószemle
Posted in: Magyar KurírA november 9-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
A november 9-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Nyolc évszázad szerzetesrendi történelmét és művészetét dolgozza a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében november 11-én nyíló, konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállítás.
Nyolc évszázad szerzetesrendi történetét és művészetét dolgozza fel a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében november 11-én nyíló, konferenciával egybekötött kiállítás.
Mint ismeretes, Ferenc pápa november 10-én, kedden apostoli látogatást tesz Firenzében és a szomszédos Prato városában. Az utazással kapcsolatban Federico Lombardi szentszéki szóvivő szombaton pontosítást tett közzé.
November 8-án, Szent Mihály és az összes mennyei seregek ünnepén – mely egyben a máriapócsi bazilika búcsúünepe is – diakónusszenteléssel egybekötött Szent Liturgiával zárult a magyar görögkatolikusok tricentenáriumi éve.
November 8-án az Úrangyala imádságban Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus a mindenét Istennek adó özvegyasszonyt állítja mi elénk is példaképül. Az Angelus után elítélte a szentszéki iratok kiszivárogtatását, és elmondta, hogy eltökélten folytatja a római kúriában elkezdett reformokat.
75 évvel ezelőtt áldotta meg Kovács Vince váci segédpüspök a kispesti Jézus Szíve-templomot. A jubileuma alkalmából Erdő Péter bíboros hálaadó szentmise keretében november 8-án felszentelte templomot.
November 5-én az alsógödi Szent István-templomban diakónussá szentelte Beer Miklós váci megyéspüspök Serényi Tamás örökfogadalmas piarista szerzetest.
A Vigilia ez évi tizenegyedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Robert Sarah (1945), az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció bíboros-prefektusa Guineában született, Ourousban, az afrikai ország egyik legkisebb falujában, szüleinek egyetlen gyermekeként. A kötetben Nicolas Diat Vatikán-szakértőnek vall életéről.