Archives for Magyar Kurír - Page 4773
II. János Pál pápa vérereklyéje kerül a lengyel parlament kápolnájába
Különleges relikviát kapott a lengyel parlament: az épület kápolnájába kerül egy II. János Pál pápa vérét tartalmazó fiola. A konzervatív szenátorok kezdeményezése a baloldali politikusok kritikáját váltotta ki, akik az…
Párbeszéd a Piarista Szalonban – hitünk és értékeink képviselete a mai Európában
A Piarista Szalon a Magyar Piarista Diákszövetség szervezésében indult el 2015-ben; október 15-én került sor második találkozójukra, melynek kitűzött témájáról – „Keresztény közéletiség – hitünk és értékeink képviselete a mai…
Krisztus-követés és hatalom – VI. Bakonybéli Ökumenikus Konferencia
Október 17-én rendezték meg a Colloquium Discipulorum elnevezésű Bakonybéli Ökumenikus Konferenciát a Szent Mauríciusz Monostorban. A műhelymunkával egybekötött egynapos konferencia a hatalom fogalmát filozófiai-teológiai-, társadalmi-politikai-, illetve pszichológiai aspektusból közelítette meg.
Ferenc pápa vezetésével megemlékeztek a szinódus létrehozásának 50. évfordulójáról
Ferenc pápa beszédet mondott a püspöki szinódus létrehozásának 50. évfordulója alkalmából a vatikáni VI. Pál teremben. Az egyház és a szinódus szinonimák, mert az egyház nem más, mint Isten népének…
Szolgálat
Évközi 29. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 10,35–45)
Szinódusi sajtótájékoztató október 16-án
A családszinódus október 15-ei és 16-ai ülésnapja után tartott szokásos sajtótájékoztatón Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő beszámolt a szinódus csütörtök délutáni és péntek délelőtti munkájáról.
Kecskemét is bekapcsolódott a Tiszta szerelem imaest országos programjába
2015. október 7-én a Jézus Szíve Társaság és a Parázs Pasztorális Központ szervezésében Kecskemét is bekapcsolódott a Tiszta szerelem imaest elnevezésű országos programba. Az imaest résztvevői a kecskeméti Nagytemplomban gyűltek…
Rendalapítójukat ünnepelték Magyarszéken a kármelita nővérek
Ötszáz éve született Avilai Szent Teréz. A Nagy Szent Teréznek is nevezett kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház. A magyarszéki kármelita nővérek Udvardy György pécsi megyéspüspökkel ünnepelték…
A görögkatolikus metropólia kincseit bemutató előadássorozat indult Budapesten
A magyar görögkatolikus metropólia kincsei címmel indult előadássorozat Budapesten, a pesti ferences templomban. Az előadások célja a görögkatolikusság liturgikus, teológiai, spirituális kincseinek bemutatása. Október 16-án Papp Miklós a templomépítészet teológiájáról,…
Többrétű programmal harcolnak a szaléziak az embercsempészet ellen
A római Szent Szív szalézi házban október 13-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a „Stop tratta” (Akadályozzuk meg az embercsempészetet) elnevezésű kampányt, amely a migrációval szemben kíván alternatívát felmutatni a kivándorlóknak.
