Archives for Magyar Kurír - Page 4793
Szerdán véget ért a Bíborosi Tanács tizenegyedik ülése
Szeptember 14. és 16. között tartotta ülését a „Kilencek Tanácsa” a Vatikánban a Szentatya részvételével. A testületet Ferenc pápa hozta létre, hogy a kilenc bíboros segítse munkáját a Római Kúria…
Jubileumi egyetemi tanévnyitót tartottak a szegedi dómban
Ünnepi szentmisével kezdte a 2015–2016-os tanévet a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szeptember 15-én este – tájékoztat Serfőző Levente egyetemi lelkész.
Átadták a vakok Batthyány László-gyermekotthona új épületrészét
Snell György püspök áldotta meg a budapesti Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája új épületrészét szeptember 17-én – tájékoztat az MTI.
Ferenc pápa szavai az utcára kerültek pasztorációjával foglalkozó szimpózium résztvevőihez
Az elmúlt napokban zajlott a Vatikánban az utcára kerültek lelkipásztori ellátásával foglalkozó nemzetközi szimpózium, amelyet az Elvándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsa szervezett. Szeptember 17-én, csütörtökön Ferenc pápa kihallgatáson fogadta…
Magyar fiatalok bérmálkoztak a pozsonyi ferences templomban
Szeptember 13-án, vasárnap Hal’ko József püspök huszonhárom magyar fiatalt részesített a bérmálás szentségében a pozsonyi ferences templomban – adja hírül a pozsonyi magyar katolikusok honlapja.
Az olasz Caritas azonnali segítsége a chilei földrengés érintettjeinek
Szeptember 16-án, szerdán a Richter-skála szerint 8,4-es erősségű földrengés rázta meg Chilét. Az olasz Caritas azonnali pénzadományt küldött az áldozatok megsegítésére – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Jezsuita Menekültszolgálat – evangéliumi érték a vendégszeretet
Jean-Marie Carriére, a Jezsuita Menekültszolgálat (JRS) vezetője és Forrai Tamás magyar jezsuita provinciális szeptember 17-én a budapesti Párbeszéd Házában sajtótájékoztatón mutatták be a HOSPES Jezsuita Menekültprogram keretében nemzetközi és hazai…
A luxemburgi miniszterelnökkel találkozott a pápa
Ferenc pápa szeptember 17-én, csütörtökön délelőtt a Vatikánban fogadta a Luxemburgi Nagyhercegség miniszterelnökét, Xavier Bettelt – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Bingeni Szent Hildegárd apátnő, egyháztanító
A középkor nagy misztikus szentjére, Szent Hildegárdra emlékezünk liturgikus emléknapján, szeptember 17-én, aki Clairvaux-i Szent Bernát mellett világossága volt századának.
Mária neve ünnepe alkalmából tartottak búcsút Diósgyőrben
Szeptember 13-án Palánki Ferenc egri segédpüspök, miskolc-mindszenti plébános vezetésével mutattak be búcsúi szentmisét a miskolc-diósgyőri plébániatemplomban – adta hírül az Egri Főegyházmegye.
