Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító
Posted in: Magyar KurírSzent Jeromos egyháztanítóra emlékezünk szeptember 30-án, liturgikus emléknapján. Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást.
Szent Jeromos egyháztanítóra emlékezünk szeptember 30-án, liturgikus emléknapján. Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást.
A Vatikánban október 4-én kezdődik a családról szóló szinódus következő rendes általános ülése. A Szent István Társulat ebből az alkalomból jelentette meg Ennio Antonelli bíboros tanulmányát.
Szeptember 30-án ismét általános kihallgatást tartott Ferenc pápa a Vatikánban. Ezúttal nem katekézist tartott, hanem visszatekintett a Kubában és az Amerikai Egyesült Államokban tett apostoli útjára.
A szeptember 19-20-án megrendezett monoki Kálvária-búcsúba kapcsolódott be gyalogos zarándoklatával az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.
Idén is közös zarándoklatra, belső megújulásra hívták szeptember 12-én és 13-án a Székesfehérvári Egyházmegye fiataljait, akik Mórról Bodajkra érkezve egy sajátos lelki utat járhattak be.
A Katolikus Karitász váci egyházmegyei szervezetén keresztül egy, a higiéniai ellátást segítő faházat, porszívókat, valamint ruhákat, tisztálkodási eszközöket, törülközőket adományozott a fóti Károlyi István Gyermekközpontnak szeptember 28-án.
Az 1990-ben alapított Szlovákiai Magyar Hitoktatási Központ (ma: Magyar Kateketikai Albizottság – MAKAB) negyed évszázados évfordulóját ünnepelték Pozsonyban szeptember 19-én – tájékoztatta szerkesztőségünket Bogár Imre, a MAKAB titkára.
Ötvenéves szolgálatát ünnepelte az erdélyi Szatmár megyei Mezőfényen a falu szülötte, Heinrich Ferenc szeptember 29-én, Szent Mihály ünnepén.
„A zene és a művészet alapvető jelentőségű a kereszténység számára” – fogalmazott Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusa kedden délelőtt a Vatikán Sajtótermében az album bemutatóján. Szeptember 29-én este 6 órakor a Sixtus-kápolnában került sor a lemezbemutató koncertre.
A szeptember 30-i nyomtatott és online sajtó szemléje.